Ennyit a dinoszauruszok félelmetes üvöltéséről – a tudósok szerint egészen más hangokat adhattak ki igazából

A dinoszauruszok a filmekben és a képzeletünkben hatalmas, csupafog lények, akik hátrahajtott fejjel üvöltenek akkorákat, hogy a kalap is lerepül a fejünkről. Valójában azonban fogalmunk sincs, a dínók milyen hangokat adtak ki. Egy tudóscsoport most megpróbált közelebb kerülni a valósághoz.

Egy új tanulmány szerint egyes dinoszauruszok nemhogy üvöltöttek volna, de turbékoltak, és különféle kedves hangokat adtak ki a szájukkal. Néhányuk inkább hasonlított hangilag egy óriási galambra, mint vérszomjas oroszlánra. Mivel a tudósok szerint a madarak a dinoszauruszok leszármazottai, több, mint kétszáz madárfajt vizsgáltak meg, külön odafigyelve azokra, akik zárt csőrrel is tudnak hangokat kiadni. Amikor ezeknek a madaraknak – több, mint ötven van belőlük – megkeresték a helyét az evolúciós családfán, kiderült, hogy az a képesség, ami segít nyikorgó, csikorgó, vagy bármilyen, zárt csőrrel képzett hangot kiadni, tizenhatszor gyakoribb a madarakat és krokodilokat is magába foglaló archoszaurusz (a madarakat és krokodilokat megelőző, dinoszauruszok után közvetlen kifejlődött ős) csoportnál. Ez alapján nagyon is valószínű, hogy a dinoszauruszok inkább csiripelő, morgó, gügyögő, sziszegő, búgó és motyogó hangokat adtak ki, mint hogy ordítottak volna.

De akkor miért hisszük, hogy üvöltöttek? Nagyrészt a filmek miatt, ahol különböző, létező állatok üvöltéséből keverték ki a dínók elképzelt hangjait. Az emu például, akinek azért több köze van a dinoszauruszokhoz, mint a Jurassic Park elképzelt állatainak, mély hangú, doboló hanggal kommunikál.

Forrás: Iflscience