“Tudnia kell, hogy haldoklik” – közölték az orvosok a riporternővel az olimpia után

Öt hét után hagyhatta el a kórházat az a brit műsorvezető, aki Brazíliában kapott el egy súlyos maláriafertőzést. Most már úgy néz ki, veséi is helyreállnak, de sokáig az is kétséges volt, egyáltalán életben marad-e.

Charlie Webster sportriporter nem közvetlenül az olimpia miatt utazott Rióba, hanem egy hathetes, közel 5000 kilométeres jótékonysági biciklitúra miatt járt Brazíliában – s persze beugrott az ötkarikás játékokra is. A nyitóünnepségen még jól volt, de aznap este már orvoshoz fordult. A kiszáradás tüneteit mutató nőt elkezdték kivizsgálni, és kiderült, hogy a malária egyik ritka formája fertőzte meg.

Charlie még egészségesen

Charlie még egészségesen

“Vér jött a testem minden porcikájából. Akkora fájdalmaim voltak, hogy azt leírni is lehetetlen. Úgy éreztem, hogy belülről robban fel a testem – és valóban így is volt. Pánikba estem, és harcoltam azért, hogy ne engedjenek elaludni, mert rettegtem, hogy ha lehunyom a szemem, meghalok” – mesélte Charlie.

Az orvosoknak ráadásul elég sok idejükbe telt rájönni, pontosan mi a baj. Egyetlen orvosnak volt csak az a véleménye, hogy ez malária, és egy hétbe telt, mire végre hittek neki, és pozitívan jött vissza a teszt. Ekkora az orvosok már őszinték voltak Charlie-val, és elmondták neki, valószínűleg meg fog halni.

Charlie a kórházban

Charlie a kórházban

Volt egy pont, amikor ez majdnem meg is történt.

„Emlékszem, volt egy beszélgetésem a halállal arról, hogy életben maradok, vagy sem. Láttam magam ebben a fekete térben, ahol nem emberek voltunk, csak energiák, és akkor a halál azt mondta: Gyere, mennünk kell! Először tulajdonképpen igent mondtam neki – mint aki boldog, hogy meghalhat, csak mert nem tudtam már többet tenni. De egy másodperccel később már azt gondoltam: nem. Emlékszem, kiabáltam: nem, nem, nem! Arra is emlékeztem, hogy édesanyámnak megígértem, hogy nem hagyom el – érdekes módon pont a kerékpártúra előtt” – mesélte Charlie.

Charlie még mindig kórházban

Charlie még mindig kórházban

A diagnózis után a nőt mesterséges kómába helyezték, hogy megmentsék, miközben csupán az agya és a szíve működött, a többi szerve majdhogynem teljesen leállt. Charlie-t végül augusztus 30-án szállították haza Angliába egy speciális orvosi repülőgéppel, és a veséi még akkor is csak alig több, mint 20 százalékosan működtek. A riporternő azóta egyre jobban van, de még nem egészséges  – a reményt viszont nem adja fel.

Forrás: Instagram, Guardian

via Bors