Ausztriában sincs kolbászból a kerítés a kivándorló magyaroknak – Egy 21. századi burdosház margójára

Azok a magyarok, akik a szebb jövő érdekében vándorolnak ki Ausztriába, számos nehézséggel kell, hogy szembenézzenek. Nyelvtudás hiányában már annak is örülnek, ha van hol lakniuk – még akkor is, ha olyan, úgynevezett burdosházakban kell meghúzniuk magukat, ahol nagyon mostohák a körülmények. Mivel a kivándorló magyarok nagy százaléka csak olyan munkaköröket vállal el, ahol nem előfeltétel a perfekt német, ezért nem is keresik magukat agyon. Arról nem is beszélve, hogy a magyar akcentust meghallva milyen hátrányok érik őket.

Kivándorló nemzet vagyunk, mindig is azok voltunk

Annak ellenére, hogy a Magyarországra való bevándorlásnak igenis hagyománya van, hiszen ha csak a 19. századi magyar népesség adatait nézzük meg, akkor egyértelműen látszik, hogy az akkor magukat magyarnak valló emberek felmenői mind különböző nemzetiségű emberekből tevődtek össze.

Már ebben az időszakban, tehát a 19. században megindult az első nagyobb kivándorló hullám az akkori ígéret földje, tehát Amerika felé. Ezt később több nagyobb hullám is követte, mígnem az első világháború idején megjelentek az első bevándorlást korlátozó rendeletek az USA-ban. Addigra azonban már több millió magyar hagyta el az országot, még Ady Endre is megfogalmazta aggodalmait a rengeteg emigráló magyart látva:

“Úgy elfogy a magyar, mintha nem lett volna.”
(Ülj törvényt, Werbőczi! című költeményében)

A 100 évvel ezelőtti kivándorlók és a 21. századi magyar emigránsok sorait nézve több közös vonást is találunk: sokan visszatérnek közülük 1-2, legfeljebb 5 éven belül, valamint százalékos arányban több köztük a férfi, mint az anyaország lakosságában. Ez azt jelenti, hogy egyrészt nehéz a fiatal, 20-as, 30-as éveikben járó férfiaknak párt találni, másrészt pedig azok a férfiak, akik hátrahagyták családjukat előbb-utóbb otthon hagyott feleségüket, gyermekeiket is kiviszik az új hazába, addig azonban – akár több éven keresztül is – kénytelenek szingliként élni az életüket. Ez már a kezdetekkor, tehát a szálláskeresésnél is megnyilvánul.

De mi is az a burdosház?

Csakúgy, mint 100 évvel ezelőtt, a mai magyar emigráns férfiak túlnyomó többsége csak szobát vagy egy ágyat bérel, mert az egyrészről olcsóbb, mint egy egész lakás, másrészről viszont kevesebb gonddal is jár, hiszen általában a szoba takarítási költsége is benne van a lakbérben. Így volt ez 100 éve is, a különbség csak az volt, hogy akkoriban nem hogy szobára nem tellett a legényembereknek, de ágyra sem, hiszen például az Amerikában élő, magyar emigráns bányamunkások az éppen esedékes műszak szerint használhatták csak az ágyukat. Az éjszakai műszakban dolgozó bányász nappal aludt az ágyban, míg nappalos társa este hajtotta álomra fejét ugyanabban az ágyban, ahol társa a nappali órákban aludt. Ezeket a házakat burdosházaknak hívták, ami az angol “boarding house” (vendégház) magyarosított változata.

Érdekes még, hogy a szentendrei Skanzenben már 2012 novembere óta megtekinthető egy ilyen burdosház, amit a pennsylvániai Vintondale-ből hoztak el hazánkba. A burdosházakban lakott általában maga a főbérlő is, aki honfitársait megelőzve érkezett Amerikába, így félre tudott tenni már annyi pénzt, hogy kiadhasson egy-két szobát vagy ágyat az újonnan érkező magyaroknak.

Ez a jelenség napjainkban is megfigyelhető

A kezdeti nyelvi nehézségek miatt például sokszor már annak is örülnek az emigráns magyarok, hogy van hol lakniuk, még akkor is, ha a 21. századi burdosházak minősége meg sem közelíti azt, amihez már Magyarországon hozzászoktak. Otthon ugyebár nem osztanák meg a hűtőszekrényüket vadidegen emberekkel, nem járnának velük ugyanabba a fürdőszobába mosakodni vagy dolgukat végezni, és ezt nem csak átmenetileg, hanem több éven át. Manapság sokan csapot-papot hátrahagyva menekülnek az országból, családok ezrei szakadnak ketté, kisgyermekek nőnek fel úgy, hogy a szüleiket csak skype-on látják, miközben a nagymamájuk viseli gondjukat. Tulajdonképpen teljesen árván nőnek fel ezek a gyerekek. Vagy ha esetleg kijutnak a szüleikkel külföldre, akkor apa-anya-kisgyerek nyomorognak hárman egy 10 négyzetméteres szobában, és összesen tízen használják ugyanazt a fürdőszobát.

Nyelvtudás nélkül nincs esély a szebb jövőre

Mivel sokan évekig nem tanulják meg az idegen nyelvet olyan szinten, hogy kommunikálni tudjanak a helyi lakosokkal, ezért esélyük sincs egy jobb jövőre. Nem is beszélve a Nyugat-Európában egyre jobban terjedő idegengyűlöletről. Regényt lehetne írni arról, mikor a magyar akcentust meghallva a 100. telefonhívás után sem engedik, hogy megnézz végre egy kiadó szobát vagy lakást, és azt merik hazudni a telefonba, hogy “bocs, már ki van adva.”

A 21. századi burdosházak szobáit ráadásul pofátlanul magas áron adják ki a magyarokat kihasználó honfitársaik. Egy kétágyas szoba, ami nagyjából 10-15 nm-es lehet, havi 540 euróba (kb. 170 ezer forint)  kerül Ausztriában – miközben a bérlők csak havi 1000 euró körüli összeget keresnek. A fizetésük fele tehát erre a kényelmesnek semmiképp sem mondható ágyra megy el.

Mivel az emigráns magyarok eleve csak olyan munkaköröket vállalnak el, ahol nem előfeltétel a perfekt német, ezért nem is keresik magukat agyon. A hazautazás is rengeteg pénzbe kerül, sokszor még arra is hitelt vesznek fel, hogy el tudjanak menni végre nyaralni. Hát igen, Meseországban biztosan kolbászból van a kerítés, de a valóságban sajnos már nem. Ezt is csak azok tudják, akik már megjárták Meseországot, mert előtte bizony ők sem voltak vele tisztában.

Forrás: tablet.hvg.hu | nti.btk.mta.hu | lib.pte.hu