Ez a sors vár rájuk – A férfiak elnőiesednek, és végül kihalnak pár száz év múlva

A brit környezetvédelmi szervezet, a Chem Trust arra figyelmeztet, hogy a vizsgálatok szerint az anyaméhben történő fejlődés során a férfi nemi szervek sokkal érzékenyebben reagálnak a különböző vegyi anyagokra, mint a nőiek. Minél több ilyen hatás éri őket, akár megszületésük után, annál nőiesebbek lesznek, még nemi szerveik is visszafejlődhetnek.

Az állatoknál már most megfigyelhető ez a folyamat, de sajnos mi emberek sem ússzuk meg. Egy amerikai kutatás kimutatta, hogy azok az újszülött fiúk, akik az édesanyja többféle kemikália hatásainak volt kitéve még várandósan, végül kisebb pénisszel és nőies jegyekkel fejlődtek, és születnek meg. Nem ritka, hogy hiányzik a férfi nemi szerv, és helyette női van, illetve a nemi szervük közelebb esik a végbélnyíláshoz – ez szintén a nőkre jellemző.

Gwynne Lyons, a brit mérgező vegyi anyagok kutatója egyenesen azt állítja, hogy a férfiak nemi szerve, nemzőképessége komoly veszélyben van.A legtöbb vegyi anyag (növényvédő szerek, permetszerek, műanyagok, a már betiltott PCB, és még sorolhatnánk) ugyanis megkeveri a hormonrendszert, és “nemferdítő” hatással bír. Növelik az ösztrogén szintjét, csökkentik a tesztoszteronét.

Angliában néhány folyami halnál már a herékben ikrákat találtak. Egy szintén angliai varangyosbéka már hím és nőstény egyben, mindkét felszereléssel. A floridai aligátorok olyan sok növényvédő szerrel találkoznak, hogy a péniszük összement, és heréik is abnormálisan kicsik. Egy alaszkai szarvasfajnál az agancsok torzulnak el, Dél-Afrikában az antilopok herekárosodással élnek, és vannak olyan egerek, ahol a hímek nem is termelnek már ivarsejteket. Találtak jegesmedvéket, amelyek hímek voltak, mégis vaginájuk (is) volt, összement pénisszel, visszaesett hímivarsejt termeléssel. Nehéz elképzelni, hogy mi emberek majd kivételek leszünk az ilyen hatások alól. A férfiak spermaszáma jelentősen visszaesett a hatvanas évek óta, amikor először használni kezdték a nők a fogamzásgátló tablettát – aminek maradványai kimutathatók az ivóvízből. Sőt, Amerikában már 250 ezer olyan gyerekről tudnak, akik genetikailag fiúk, mégis női nemi szervekkel születtek meg.

A tudósok arra figyelmeztetnek, hogy még a műanyag papucsokban és a naptejben is olyan kemikáliák vannak, amik hátrányosan befolyásolják a kétéves fiúk nemi fejlődését.

A Természeti Világalap (WWF) megbízásából végzett vizsgálatok eredményei szerint a poliklórozott bifenilek (PCB), és a tűzgyulladást gátló brómtartalmú difenilek komoly hatással vannak a nemi működésre, az ilyen hatásoknak kitett fiúk lányosan kezdenek viselkedni.

“Egy globális vegytani kísérlet kellős közepén élünk, amelynek nem ismerjük a végkifejletét. Gyermekeink a jövőnket jelentik, s a jövőnk most veszélyben van”

– mondta  a kutatásokban részt vevő Gwynne Lyons. Prof. Charles Tyler, az exeteri egyetem hormonzavarokkal foglalkozó munkatársa és prof. Lou Gillette, a floridai egyetem munkatársa szerint is nagyon is ideje megszólaltatni a vészcsengőt, és tenni valamit.

Forrás: Guardian, Banderasnews