Kifújta a szél az idős bácsit a saját erkélyéről – Elképesztő, hogy menekült meg

Nyíregyházán, az egyik Ószőlő utcai toronyházban 87 éves Jani bácsi a kilencedik emeleten birtokol egy lakást. Ma reggel kiment az erkélyre, hogy megszerelje az üvegtáblákat, amikor az erős széltől megtántorodott, és leesett.

Jani bácsi szerencsére nem zuhant 9 emeletnyit a biztos halálba: sikerült megkapaszkodnia, és a szélvihar egészen pontosan befújta őt az egy emelettel alatta lévő szomszéd erkélyére. Az érthető módon megdöbbent szomszéd, Ági így mesélt az esetről:

Ez az a ház

Ez az a ház

 “Jani bácsi már negyven éve lakik felettem. Vasárnap délelőtt szóltam neki, hogy az óriási szélvihartól kirepült az egyik üveg. A másik is mozgott, így hamar nekiállt megcsinálni. Nem sokkal ké­sőbb a konyhámból óriási csattanást hallottam. Ki­men­tem az erkélyre, ő pedig ott feküdt pizsamában. Csupa vér volt a keze, a feje és a lába. (…) Megcsúszott és átbillent a korláton, de még elkapta az erkély alsó részét. Azt mondta, valahogy sikerült belóbálnia magát hozzám. Hogy hogyan, azt nem tudom. Szerintem a szél is segített neki abban, hogy ne zuhanjon a mélybe” – mondta a szomszéd.

Jani bácsit két másik szomszéd segítségével felemelték és bevitték a szobába, majd értesítették a mentőket. A bácsi nem vesztette el az eszméletét sem, és tulajdonképpen zúzódásokkal és egy kisebb agyrázkódással megúszta a kalandot. A veszélyes üvegtáblákat a kiérkező tűzoltók tették rendbe.

Forrás: Bors