Érdekes kísérlet: Ilyen borzalmakat kell kiállni azoknak, akik migrénes fejfájással küzdenek

Mert kevesen tudják, de a migrén nem egyenlő az erős fejfájással. Íme egy videó arról, mit kell elviselnie fájdalmon kívül (!) azoknak, akikre rátör a migrén. Mert gyógyszer sajnos nem létezik, ami elmulasztaná.

Rengeteg ember ismeri azt a sajgó érzést, mikor már tudja: na, megint migrénem lesz! Sajnos azonban szinte mindannyiójuknak magyarázkodnia kell a betegsége miatt, mert aki nem ismeri ezt az erős, hasogató fejfájást, az nem is tudja megérteni, min mennek keresztül az ismerősei, hozzátartozói, mikor az ágyot nyomják egy meleg- vagy hidegfront jövetelekor. A szkeptikusok csak azt látják, hogy a kollégájuk már megint beteget jelentett, pedig inkább örülhetnének, hogy őket személyesen nem érinti ez a szörnyű betegség.

Egy amerikai gyógyszergyár azonban lehetővé tette, hogy azok is megtapasztalják a migrént, akiknek még soha sem volt ilyen típusú fejfájása. No nem úgy kell elképzelni a dolgot, hogy fát vágnak a kísérleti alanyok fején (még ha képletesen bizony erről is van szó)! A fizikai fájdalmat egyáltalán nem szimulálták, csupán a fejfájással járó, egyéb tünetegyüttest: nagy mértékben megromlott a kísérleti alanyok látása, fényes foltokat láttak mindenütt, elmosódtak a képek, és egy úgynevezett aura is megjelent a látószögükben, ami tulajdonképpen egy szemük előtt lebegő homályos kör.

A kísérletre négy személyt kértek fel, akiknek vagy a családon belül vagy baráti körükben, esetleg a munkahelyükön akadt olyasvalaki, aki nem tudta elhinni, mennyire maga alatt van a migrénes páciens. Az egyik beteg, egy fiatal lány édesanyja önfeláldozóan azt kívánta, hogy bárcsak magára vállalhatná gyermeke fájdalmait. A szimulátort viselő személyek mindegyike úgy nyilatkozott, hogy korábban el sem tudta volna képzelni, milyen szörnyű lehet a migrén. És akkor még nem is érezték a fájdalmat …

Csak az USA-ban mintegy 36 millió ember szenved ebben a betegségben. Többségük már rengeteg gyógymódot kipróbált, azonban a betegség összetettsége és különbözősége miatt szinte lehetetlen kezelni. Dr. Elizabeth Seng, New York-i pszichológus még azt is hozzátette, hogy a migrénes betegeknek nem csak maga a betegség az, ami megnehezíti az életét, hanem a munkájuk és a kapcsolataik is csorbát szenvednek olyankor, amikor migrénjük van.

A kísérlet során a résztvevőknek teljesen szokványos tevékenységeket kellett végezniük: metrón utaztak, ebédelni mentek egy étterembe vagy csak dolgozni próbáltak. Legtöbbjük azonban már pár perc elteltével levette magáról a szimulátort, annyira nem bírták elviselni a migrénnel járó tüneteket – és mi lett volna velük, ha még a fájdalmat is el kellett volna viselniük???

Forrás: nydailynews.com