Durva videó: Ez történt a pókkal, aki túl közel ment a méhkaptárhoz

A méheket védenünk és óvnunk kell, hiszen a mezőgazdaság jelentős részben tőlük függ, egyébként is cukik, és az embert nem bántják, ha nem kapkod, vagy áll rossz helyen. A méhek azonban nagyon is meg tudják védeni magukat, ha fenyegetést észlelnek, még akkor is, ha egy nagy pók az ellenfél.

Egy dél-karolinai méhész vette észre, hogy a kaptárhoz közel mászott egy pók. Ez gyakran előfordul, és a méhek is nem is szoktak foglalkozni vele. Most azonban, mivel gyors mozgást érzékeltek, a méhek agresszívek lettek és támadásba lendültek. Addig csípték a pókot, míg ki nem múlt, sőt, azután is – pedig a méhméreg néhány másodperc alatt öl. A videó annyira ritka pillanatot örökít meg, hogy már több, mint egymillióan nézték meg.