Negyven percet volt a víz alatt a fiú, mégis felépült a baleset után

Most 13 éves az az afgán fiú, akinél már az is csodaszámba ment, hogy egyáltalán túlélte a balesetét.

Júniusban osztálykirándulásra ment az iskolával Burgenlandba. Nem tudni, hogy de véletlenül beleesett a Neufeld-tóba, és mire ki tudták menteni, már majdnem háromnegyed óra telt el. Mivel nem tudott úszni, a gyerek ezt az időt a víz alatt töltötte.

Búvárok szedték ki élettelennek tűnő kis testét, a mentők elkezdték az újraélesztést, és a kezelést egy bécsi kórházban folytatták. Mivel a fiú tüdeje megtelt vízzel, súlyos oxigénhiányos állapotba került, azt sem lehetett tudni, agya nem károsodott-e végzetesen.

A kórházban emiatt testét 33 fokra lehűtötték, mesterségesen altatták, hogy jobbak legyenek a túlélési esélyei. Öt hét telt el kétségek között az intenzív osztályon, de a fiú végül felébredt, és egyre jobban lett.

Az idegi rehabilitációs osztályon kezelték, és mára annyira helyrejött, hogy ismét járhat iskolába.

Nem ő az első gyerek, aki túlélt ilyen hosszú időt a víz alatt, 1998-ban egy hároméves kislány is túlélt egy ilyen balesetet, és  ő is teljesen felépült.

Forrás: Propeller