5 tipp kezdő meditálóknak

Meditálnál, de nem tudod, hogy kezdj hozzá? Bialkó László Gergő buddhista gyakorló vendégszerzőnk oszt meg néhány tanácsot.

Szilveszterkor megfogadtad, hogy idén csak azért is rendszeresen meditálsz majd, de valahogy nem visz rá a lélek? Nos, segítünk egy picit, hogy jobban ráhangolódj a gyakorlásra.

Mielőtt rátérnénk a tippekre, fontos megjegyezni, hogy a meditáció ezektől függetlenül is “működik”, sőt, a nehezebb körülményeket felhasználhatjuk a gyakorlásunkhoz. Sosem lesznek ugyanis ideálisak a körülmények, sosem lesz tökéletes csend és nyugalom, és furcsa módon ez így van jól. Ennek belátása például egy nagyon érdekes tapasztalás lehet.

Mindezek ellenére, ha csak most ismerkedünk a meditációval, kialakíthatunk olyan körülményeket, melyek megkönnyíthetik a gyakorlásunkat. Az alábbi tanácsok azoknak lesznek igazán hasznosak, akik már megismertek egy meditációs technikát, s most azon vannak, hogy annak gyakorlását beépítsék a mindennapjaikba. Nézzük hát a tippeket!

1. Szerezz egy jó ülő párnát!

Nagyon fontos szempont, akkor pedig különösen, ha egyre hosszabbakat szeretnél ülni. Megvan a technikája a stabil ülés kialakításának, aminek fontos része lehet az ülőpárna. Ha rendszeresen akarunk meditálni, megéri beszerezni egyet, a jógával és keleti kultúrákkal foglalkozó boltok legtöbbjében pár ezer forintért hozzá lehet jutni az ilyen a párnákhoz. Ha ez a megoldás valamiért nem szimpatikus, úgy otthoni párnákkal és összehajtott plédekkel is megoldható az ülőalkalmatosság kialakítása, de hosszútávon mindenképp kifizetődő egy jó ülőpárna beszerzése.

2. Gyakorolj kellemes környezetben

Meditálni bárhol lehet. Gyakorolhatunk a metrón, a buszon, de akár a bankban vagy a boltban is sorbanállás közben. Sőt, sok mester szerint éppen ezek a körülmények azok, amik javára is válhatnak a meditálónak. Azt azonban könnyű belátni, hogy ezt egy kezdőtől nem feltétlenül lehet elvárni, ezért a kezdetekkor érdemes inkább olyan környezetet kialakítani, amelyben jól érezzük magunkat. Ha tehetjük, vonuljunk el a saját kis zugunkba és meditáljunk akkor, amikor nem számolunk zavaró tényezőkkel, hangoskodással, jövés-menéssel. Gyújtsunk füstölőt!

3. Járj közösségbe!

Talán ez a pont a leghasznosabb a tippjeink között, ha ugyanis ezt sikerült megvalósítani, minden más nehézség is könnyen megoldódik. A meditáció nem olyan dolog, melyet újságcikkekből vagy könyvből megtanulhatunk. Rengeteg technikája van, és nagyon sok kérdés vetődhet fel a gyakorlás során, melyeket jó, ha egy tanító megválaszol. Ezen kívül egy nagy adag motivációt is ad, ha társaságban meditálunk és látjuk, hogy nem vagyunk egyedül.

4. Jógázz, csikungozz

Nem csak azért, mert a mozgás kifejezetten jót tesz, de azért is, mert ezek a mozgásformák ráhangolnak a meditációra. Amellett, hogy az általános közérzetünk is javul, az ülés is sokkal könnyebben megy majd fizikálisan és tudati szinten is.

5. Soha ne legyen lelkifurdalásod!

Nem sok dolog van, amivel elronthatjuk a meditációt, de ha lelkifurdalásunk lesz amiatt, mert nem értük el, amit akartunk, vagy úgy érezzük, hogy nem sikeres a gyakorlásunk, azzal éppen az ellenkezőjét érjük el, mint amiért elkezdtünk meditálni. A lényeg ugyanis az lenne, hogy elfogadjuk a dolgokat úgy, ahogy azok vannak. Folyamatos gyakorlás és tapasztalás ez, aminek része, hogy sok-sok különböző érzet és késztetés kél fel bennünk, majd múlik el. Ez így van rendjén. Nem kell, hogy rágörcsöljünk és lelkifurdalás legyen a vége.

Bialkó László Gergő