7 éves kislány levélben jelentkezett a Google-hoz dolgozni – A vezérigazgató személyesen válaszolt

A hétéves Chloe Bridgewater sokat beszélget apukájával, Andy Bridgewater-rel. Szóba került az is, Chloe mi szeretne lenni, ha felnő. Mivel az apja is szívesen dolgozna a Google-nél, Chloe oda adta be aranyos kis álláskereső levelét.

Chloe-nak nagyon megtetszett a Szilícium-völgyi iroda a babzsákokkal, játékokkal, és mivel azt mondta, ott szeretne majd dolgozni, apukája félig viccesen arra biztatta, hogy akkor írjon nekik levelet. Cloe meg is tette, és nem mástól kapott választ rá, mint a Google vezérigazgatójától.

Cloe levele:

“Kedves Google főnök!

A nevem Chloe és amikor nagyobb leszek, szeretnék a Google-nál dolgozni. A csokoládégyárban is szeretnék dolgozni és az Olimpián is szeretnék úszni szombatonként és keddenként. Az apukám azt mondta, ülhetnék babzsákfotelekben, csúszdázhatnék és gokartozhatnék, ha a Google-nál dolgoznék. Szeretem a számítógépeket és van egy tabletem is, amin játszani szoktam. Az apukámtól egy olyan játékot kaptam, amiben egy robotot kell fel és le mozgatni, azt mondta, ebből sokat tanulhatok a számítógépekről. Az apukám azt mondta, valamikor vesz majd nekem egy számítógépet. Hét éves vagyok és a tanárok azt mondták anyukámnak és apukámnak, hogy nagyon jól tanulok és jól írok, olvasok és számolok. Az apukám azt mondta, ha jó leszek és tanulok, egy nap dolgozhatok a Google-nál. A húgom, Hollie szintén nagyon okos, de őt inkább a babák és az öltözködés érdekli, még öt éves. Apukám azt mondta, írjak egy levelet a Google-nak, hogy felvegyenek, én nem tudom, hogy működik ez, de apukám szerint ez most megteszi. Köszönöm, hogy elolvastátok a levelem, eddig még csak egyetlen levelet írtam, karácsonyra az apukámnak.

Üdvözlet:
Chloe Bridgewater, 7 éves”

A Google vezérigazgatója, Sundar Pichai így válaszolt:

“Kedves Chloe,

Köszönjük a leveledet. Örülünk, hogy szereted a számítógépeket és a robotokat és reméljük, hogy később még jobban beleásod magad a témába. Szerintem ha keményen dolgozol és követed az álmaidat, bármit elérhetsz, amit célként tűzöl ki magad elé – legyen az egy munka a Google-nál vagy úszni az Olimpián. Várjuk az önéletrajzod, amint befejezted az iskolát. :)

Minden jót neked és a családodnak:

Sundar Pichai
Vezérigazgató”

Forrás: Boredpanda, 444