Két tragédia kereszteződéséből egy új arc és egy új élet született

Andy Sandness 21 éves korában sokat ivott, rossz periódusában volt, és egy alkalommal az állához tartott fegyverrel fejbelőtte magát, meg akart halni. Csakhogy túlélte az esetet, ám nem nagyon maradt arca.

A lövés szétroncsolta a férfi állát, és arcának alsó felét. Hiába végeztek rajta helyreállító műtéteket, tíz évbe telt, mire most arcátültetés segítségével úgy mehet emberek közé, hogy azok nem rémülnek meg tőle.

Az arcátültetés 56 órán át tartott 2016 júniusában, és arra is sokat kellett várni, mire a duzzanatok lelohadtak.

A férfinak 3 hétig azt sem engedték meg, hogy tükörbe nézzen. Most azonban Andy már nagyon jól néz ki, képes lélegezni, enni, beszélni, teljes életet élhet.

A csavar a történetben ott van, hogy az a férfi, akinek Andy az arcát kapta, pontosan ugyanolyan módon követett el öngyilkosságot, mint korábban Andy, csak ő sikerrel járt. Calen Rudy Ross ugyanúgy 21 éves volt a lövéskor, mint anno Andy, és lelkivilágukon kívül még külsőre is  hasonlítottak is egymásra. Rossnak azonban volt egy felesége, aki ráadásul terhes is volt, ő döntött úgy, hogy felhasználhatják férje arcát. Azért, hogy a gyereküknek elmondhassa, az apukája tett valami nagyon jót…

Forrás: Iflscience