Hideg a kávéja és be van zárva – A tömeggyilkos Breivik ellen pert nyert a norvég állam

Másodfokon a norvég állam győzött a bíróságon, miután a tömeggyilkos Breivik beperelte őket a rossz bánásmód miatt. A 77 embert megölő Breivik azért perelt, mert magánzárkában tartják, embertelenül és megalázó módon bánnak vele, például hidegen szolgálják fel a kávéját. Első fokon Breivik nyert, de most a fellebbviteli bíróság másodfokon kimondta az utolsó szót.

A bíróság döntése szerint egyáltalán nem sértik meg az emberi jogait azzal, hogy elszigetelik a többi rabtól egy háromhelységes, 30 négyzetméteres, fürdőszobával, számítógéppel, DVD-lejátszóval, és edzőteremmel felszerelt (!) magánzárkában, sőt, Breivik még jobb körülmények közt is él, mint a többi fogvatartott. Az elzárásra egyébként azért van szükség, hogy egyrészt a rabok ne bántsák őt, másrészt hogy a tettét cseppet sem bánó, náci karlendítésekkel figyelmet hajhászó tömeggyilkos ne tudja terjeszteni rabtársai között őrült nézeteit vagy ne tudja bántani őket.

A perben Breivik ügyvédje azt állította, a férfi pszichológiai állapotán csak tovább ront a magánzárka. (Bár nehezen elképzelhető, hogy hogyan lehetséges egy olyan ember pszichés állapotán rontani, aki 77 embert ölt meg és a mai napig nem bánta meg, amit tett.)

Breivik ügyvédje bejelentette, hogy tovább viszik az ügyet a norvég legfelsőbb bírósághoz, és ha kell, az Emberi Jogok Európai Bíróságához is.

Forrás: Index, Reuters