Messze esett az alma a fájától – Hírességek, akiknek a szülei bűnözők voltak

Hiába híresek és gazdagok, meg kellett küzdeniük gyermekkoruk démonaival. Drogfüggő, erőszakos szülők, csúnya válások, börtönbüntetések: egyik sztárnak sem volt könnyű gyermekkora.

Keanu Reeves

Szerencsétlen színésznek nincs könnyű élete. Elvesztette kisbabáját és feleségét is, testvére rákkal küzd. Talán azért is bírja ennyire felnőttkora megpróbáltatásait, mert gyerekként is átélt néhány szörnyűséget. Még kicsi volt, amikor apját, Salmuelt heroinbirtoklás miatt letartóztatták és tíz évre börtönbe dugták. Keanu 13 évesen találkozhatott újra apjával, mert az húsz éven át volt drogfüggő, és fordult ki magából rendszeresen.

Woody Harrelson

Ki gondolná, de a híres színész apja, Charles szó szerint bérgyilkos volt! A férfi 1968-ban hagyta ott fiát, feleségét, és kezdett új életet valahol másutt, majd a családhoz csak az a hír érkezett meg, hogy Charlest letartóztatták John Wood bíró meggyilkolásáért – a munkára az a drogbáró bérelte fel, akinek az ügyében a bíró döntött. Charlest életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, a rácsok között halt meg 2007-ben.

Drew Barrymore

Gyakran beszél arról, hogy kilencévesen már az alkoholtól, néhány évre rá már a drogoktól is függött, de kevesebbet tudunk családjáról. Magyar származású anyja, Ildiko Jaid Mako már kislánykorától kezdve magával cipelte Drewt az éjszakai életbe, egyéves korától szerepeltette, és soha nem éreztette vele, hogy szereti, és biztonságban van. Drew végül 15 évesen végleg megszakította vele a kapcsolatot.

Tobey Maguire

A színész nem véletlenül beszél csak nagyon ritkán a gyermekkoráról. Szülei kétéves korában hatalmas csatározások után elváltak, szerencsére az anyukának sikerült megszereznie a felügyeleti jogot. Vincent Maguire ezután tért rossz útra: fényes nappal, maszkkal az arcán besétált egy kaliforniai bankba, hogy kirabolja. Menekülés közben elejtette a pénzt, de így is két év börtönre ítélték.

Kevin Spacey

A kétszeres Oscar-díjas színész eredeti neve Kevin Fowler volt, de nem véletlenül cserélte le anyja vezetéknevére: Thomas Fowler kegyetlen neonáci volt, szélsőjobbos csapat akítv tagja, még az otthonát is náci ereklyékkel zsúfolta tele. Kevin és bátyja, Randall is sokszor végig volt kénytelen hallgatni az apa zsidógyűlölő beszédeit, de ez még a jobbik eset volt: gyakran kaptak kemény verést, és szexuálisan is bántalmazta őket.

Jackie Chan

Jackie édesanyja és édesapja filmbe illő módon találkozott Sanghajban: Charles Chan rendőr volt, és éppen letartóztatta Lee-Leet ópium birtoklásáért és árusításáért. Charles azonban olyan szerelmes lett a vádlottba, hogy futni hagyta, később pedig feleségül is vette. Kifizette az asszony tartozásait, amit szerencsejáték-függőként halmozott fel.

Charlize Theron

Elképesztő, miken ment át a dél-afrikai születésű színésznő. Egyetlen gyermek volt, a családi farmon nőtt fel, amíg 13 évesen bentlakásos iskolában nem kötött ki. Volt is miért elköltöznie otthonról: apja, Charles masszív és agresszív alkoholistaként élte az életét, rátámadt lányára és feleségére, Gerdára is. Végül Charlize 15 éves korában odáig fajult a helyzet, hogy Gerda önvédelemből lánya szeme előtt lőtte le agresszív, iszákos férjét.

Forrás: Therichest