A valóság a mozi mögött: Ez a férfi tényleg 18 évet élt egy reptéren

Még ma sincs hivatalos állampolgársága annak a férfinak, aki a Terminál című film Tom Hankséhez hasonlóan ország nélkül maradt egy reptéren. Mehran Karimi Nasseri annyiban volt szerencsétlenebb mozibeli társánál, hogy ő konkrétan 18 évet várt a párizsi a Charles de Gaulle reptér termináljában.

A férfi iráni születésű volt, de onnan kiutasították egy tüntetés miatt. Angliában járt egyetemre, és ott is akart letelepedni. Mivel kiutasították Iránból, Belgiumtól kapott menekült státuszt. 1988-ban felült a repülőre, hogy akkor végleg Angliába költözik. Amikor Párizsban átszállt, jöttek a bonyodalmak: mivel azzal a céllal hagyta el Belgiumot, hogy máshol telepszik le, megszüntették a menekült státuszát. Plusz a szerencsétlen embert a reptéren kirabolták és elvitték az összes iratát.

Mehran Karimi Nasseri ott állt Párizsban hivatalos iratok, útlevél, és állampolgárság nélkül

Belgiumba nem mehetett vissza, Iránba sem, Angliába nem engedték be, de Franciaországban sem maradhatott. 18 év telt el úgy, hogy a különböző külföldi hatóságok megoldást próbáltak találni a problémára. Addig ott maradt a senki földjén, az indulási terminálon, papírok nélkül, repülőjegy nélkül, pénz nélkül, pont mint Tom Hanks a filmben. És ott is ragadt, mégpedig 18 éven keresztül. A férfi addig padon aludt, a reptéri mosdóban tisztálkodott, és a reptéri dolgozóktól vásárolt magának ruhát, élelmiszert. Az időt olvasással, naplóírással és tanulással ütötte el, emlékeiből végül könyvet is kiadtak.

Nasseri időközben helyi híresség lett az évek alatt 

Sokan kértek tőle közös képet, történetére Spielberg is felfigyelt, és 250 ezer dollárt fizetett a megfilmesítési jogokért. A férfi azonban ezt nem tudta felvenni, mert nem tudta, hol és hogyan tudná beváltani a csekket. Megjelent a Terminál a mozikban, miközben  Nasseri még mindig ott raboskodott a párizsi reptéren. Az egésznek egy rosszulléte vetett véget 2006-ban, míg a kórházban ellátták, a franciák megengedték neki, hogy az országuk területén éljen. Mehran Karimi Nasseri felépült, jól van, és azóta is Párizsban él.

Forrás: Index