Run, María, run! Műanyag szandálban, szoknyában futotta le az ultramaratont a fiatal indián lány

María Lorena Ramírez 22 éves, és nem rég nyert meg egy ultramaraton futóversenyt Mexikóban. A fiatal indián lánynak nem akármilyen felszerelése volt: hosszú szoknyában és műanyag szandálban futotta le az 50 km-es távot.

A tarahumara vagy rarámuri nevű törzshöz tartozó lány ellenfelei mind sportcipőben, kényelmes futószerkóban meg modern pulzusmérő kütyükkel felszerelkezve futották le az egyáltalán nem rövid távot, amit ráadásul terepen kellett megtenni, mégis María volt az, aki végül elsőként futott célba, majd hazavihette a mintegy 6000 peso (kb. 90.000 Ft) értékű főnyereményt. Az UltraTrail Cerro Rojo (Vörös Domb) elnevezésű versenyt idén április 29-én rendezték meg, mintegy 500 résztvevő vállalkozott az ultramaraton lefutására és összesen 12 országból érkeztek a merész futóversenyzők. Maríának tehát nem volt könnyű dolga, most annál jobban örül a jó eredményének.

María végül 7 óra 3 perces időt teljesített, de ez a verseny szinte meg se kottyant neki, hiszen tavaly már egy 100km-es távolságú terepfutóversenyen is részt vett Chihuahuában, ahol második helyezést ért el.

Orlando Jiménez, a verseny szervezője így nyilatkozott:

“Egészen szokatlan látványt nyújtott María, mert nem kenegette a lábait mindenféle csodaszerrel, nem evett proteindús müzliszeletet indulás előtt, és persze drága sportcipő sem volt rajta. Mindössze egy kis palack víz volt nála, a fején egy baseball-sapkát viselt, a nyakán pedig egy vékony kendőt. “

Maríáéknál szinte már családi hagyománynak számít a hosszútávfutás: míg az áprilisi versenyen bátyja is indult a 30 km-es kategóriában, addig a tavalyi ultramaraton versenyen Maríával együtt futott az édesapja, Santiago is, valamint María hét testvére közül három. Santiago arról is mesélt a helyi lapnak, hogy a nyerés reménye motiválja minden versenyen. Saját elmondása szerint “amíg fut, addig sem éhezik.”

Az is érdekes még, hogy Maríának még ideje sem nagyon jut külön edzeni a versenyekre, mert a háztáji jószágokat, a teheneket, csirkéket ő gondozza otthon, de így legalább minden nap 10-15 km-t túrázik az állatokat terelve a magas hegyvidéken. Sokszor még vizet sem tud magával vinni, ilyenkor a helyi őslakosok ételét, a pinolét fogyasztja, ami nem más, mint a kukoricaliszt és a víz keveréke, ennek az ételnek hála víz nélkül is végig hidratált marad.

Az az indián törzs egyébként, melynek María is tagja, magáról a futásról kapta a nevét. A törzs nevében, a “rarámuri”-ban a “rara” – a “láb” szóból ered, míg a “muri” a “futás” megfelelője a saját törzsi nyelvükön. A helyi indiánok neve tehát annyit tesz, hogy “a gyalogfutók törzse”. Az amerikai író, Christopher McDougall magyarul is megjelent könyve, a “Futni születtünk” erről az indián törzsről szól, mi egyből kedvet kaptunk az elolvasásához – csak futni ne kelljen menni, mert ahhoz viszont egyáltalán nincs kedvünk.

Forrás: Elpais