Ritkán látott képek egy gyönyörű nőről, mielőtt Marilyn Monroe-ként ismerte volna meg a világ

Természetes, mosolygós, fiatal: ilyen volt Norma Jeane Mortenson, mielőtt platinaszőke hajú, vörösre rúzsozott ajkú Marilyn Monroe lett volna belőle. Június elsején lehetett volna 91 éves.

Norma Jane gyerekkora cseppet sem volt boldog: egyik árvaházból küldték a másikba, miközben mindegyik helyen bántották, sőt, traumatizálták. Szexuális bántalmazták, és olyan sok rossz érte, hogy a stressztől dadogni kezdett. 16 éves korában férjhez ment, de ez sem hozta meg neki a vágyott boldogságot. 1944-ben egy katonai gyárban dolgozott, ahol az amerikai hadsereg fotósa pin up girl stílusban kezdte fotózni. Ezek a képek meghozták az első filmszerződéseket is, Norma Jeane pedig rövid időn belül sztárrá vált. A megsebzett lány azonban végig ott lapult az álca mögött, míg 1962-ben öngyilkos nem lett.

10 hónapos babaként

1929: biológiai anyjával, Gladys Bakerrel

A kis Norma Jeane 5 éves szőkeség

A serdülő Norma Jeane Aunt Ana házában – ez volt az egyik hely, ahol árvaságában nevelkedett

14 évesen: mikor Ana beteg lett, ki kellett költöznie tőle, és Goddardéknál kapott helyet. Élt már ott korábban, de 11 évesen elmenekült onnan, amikor a hivatalos gyámjának kinevezett férfi molesztálta

1941-ben barátokkal

1941: csónakázás

Egy barátja babája mellett

Az állatkertben

Pingvinekkel

15 évesen egy szépségverseny nyerteseként, utolsó éve hajadonként

1942: esküvő James Doughertyvel

James a szomszédja volt, de nemigen volt semmi közös bennük

Hames csatlakozott az amerikai kereskedelmi flottához, így nagyon ritkán látták egymást, el is hidegültek

Norma Jeane Dougherty, 1943

A felfedezés napja a gyárban

Elindul a modellkarrier

1945-ben

Norma Jeane Dougherty egy reklámforgatáson intim közelségben  egy másik modellel. James Dougherty erősen helyteleníti a modellkarriert, és alig egy évvel ezen fotó után el is váltak egymástól.

Norma Jeane vörös hajú lányként pózol

Itt egy reklámban szerepel éppen

Egyik fotózás jött a másik után

Milyen ártatlanul mosolyog – Egy családi magazin címlapján

1946: épp dögös bikiniben

A fotós, aki ezt a képet készítette, a szeretője is volt Norma Jeane-nek. Azt írta róla, hogy 20 éves volt, még nem rontotta meg a siker, de az árnyék már ott lebegett felette, a nevetésében érezhető volt.

Forrás: Boredpanda