Ez a férfi megunta a reggeli dugót az utakon – Azóta úszva jár dolgozni

A 40 éves Benjamin David minden reggel frissen, kipihenten érkezik müncheni munkahelyére, hiszen 2 éve már, hogy nem kell reggelente a nagyváros reggeli forgalmán átküzdenie magát, ugyanis úszva “jár” dolgozni. Ráadásul nem csak nyaranta.

Mikor már 10 fokos a víz hőmérséklete, akkor neoprén úszódresszt vesz fel, és ha az Isa folyó vízszintje meghaladja az 1,20 métert, akkor már nem kockáztatja meg a reggeli csobbanást a felelősségteljes családapa. Az úszócipőt viszont mindig felveszi, mert az emberek annyi szemetet beledobnak a vízbe, hogy sosem lehet tudni, mikor ütközik bele egy kerékpárba vagy valami nagyobb üvegdarabba.

Általában azonban tiszta a folyó vize, és mivel Benjamin David vízálló táskával is fel van szerelkezve, ezért mindig szárazon marad a laptopja és a váltóruhája is. A hátizsákja egyébként egy kívülálló számára úgy néz ki, mint egy vízben úszó bója, de így legalább mindig észreveszik a hídon közlekedő járókelők, akik szorgalmasan integetnek neki reggelente. ITT láthatsz róla fotókat!

Érdekes még, hogy nem München az első olyan város, ahol a folyón közlekedve jutnak el munkahelyükre az ingázók. A svájci fővárosban, Bernben ez már szinte hagyománynak számít – már akinek. Biztosan akadnak azért ott is elegen, akik inkább szárazon érnek be a munkahelyükre reggelente.

A munka végeztével viszont Benjamin David már nem ússza le újra a 2 km-es távot a folyó partján álló lakásáig, inkább gyalogol vagy tömegközlekedik. Hát igen, jóból is megárt a sok.

Forrás: Spiegel