Extrém ritka homárt fogtak ki – 3 millióból egy homár ilyen káprázatosan égszínkék

Az amerikai homár a maga 20 kilós testsúlyával a legnagyobb rák a világon. Emellett, nagyon-nagyon ritkán kék színű páncélt növeszt.

A kék szín egy genetikai mutáció eredménye, mivel egy bizonyos fehérjéből túl sokat termel az állat, ami egyesülve egy karotionid molekulával kialakítja a kék színt. A világban alig néhány ilyen példányról tudni, a becslések szerint hárommillió állatból egy kék színű. Még ritkábban a szín sárga, a százmillióból egyszer az állat albínó, vagy éppen kétféle színű.

Greg Ward New Hampshire-i halász éppen kifogott egy kéket, és tudományos célokra ajándékozta el.

Nemrég Gary Ely is kifogott egy még kékebbet az essexi Mersea Island szigeten.

A legutóbbi kék homárt egy 51 éves rákász fogta ki Kanada partjainál, aztán az üzletében állította ki, majd ő is oda akarta adni a bedfordi óceánkutató intézetnek, de visszautasították. Ezek utánárverésen adta el az állatot azzal a kikötéssel, hogy a vevő nem eheti meg. Mivel ez az akció negatív visszhangot váltott ki, a rákász végül akváriumában tartotta az állatot.

2006-ban egy Maine-i halász olyan homárt fogott ki, ami harmincmillióból egyszer lesz: egyik fele barna volt, a másik narancssárga. Az állat azóta is a helyi ócenáriumban csücsül.

Forrás: Dailymail, Dailymail2