Téged is elkapott már az augusztusi szomorúság?

Te is átélted már azt az érzést, mikor már várod az őszt, ugyanakkor a nyarat sem akarod még elengedni? Vagy pont fordítva: alig várod, hogy végre szeptember legyen? Na, akkor te is ismered az úgynevezett “August blues” jelenséget, az augusztusi levertség érzését.

Stephen Ferrando, az amerikai Westchester Egészségügyi Központ igazgatója szerint az egy hónapon keresztül tartó aggódással teli időszak a vasárnapi levertséghez (Sunday blues) hasonlítható, csak sokkal hosszabb.

“Akár attól tartasz, hogy milyen soká lesz még szeptember, akár attól, hogy milyen hamar elrepül a nyár, mindenképpen jellemző erre az időszakra, hogy az ember úgy érzi, nem használta ki jól a nyarat, szinte bűntudata támad, hogy valamit elszalasztott, nem hozta ki a legtöbbet a nyarából. Ez egy nagyon gyakori érzés ilyenkor, a nyár vége felé.”

Rachel Annunziato, a Fordham Egyetem professzora szerint az augusztusi levertség érzése nem korfüggő, még a gyerekekre is jellemző, nem csak a felnőttekre. Az iskolaköteles gyerekek és szüleik számára “az augusztusi időszak vegyes érzelmek egyvelege. Ilyenkor nem csak félelemmel teli érzésekkel küzdünk, hanem örömteli várakozással is.”

A professzornő kihangsúlyozza, hogy ilyenkor is meg kell magunknak engedni egy kis pihenést, ne tartsunk attól, hogy lemaradunk valami fontosról a munkahelyünkön.

“Nem fontos, hogy az augusztus kizárólag az iskolára való felkészülésről szóljon. Persze nem szabad elfelejteni azt sem, hogy az augusztus egyfajta átmenet a nyár és az ősz között, épp ezért lehetne ilyenkor még kiélvezni a nyár adta örömöket. Ha ez viszont nehezünkre esik, akkor már nyugodtan elővehetjük a meleg pulcsijainkat, elvégezhetjük az iskolai bevásárlást. Gratulálok! Túléltük az augusztust, a nyárnak már vége is van!”

Forrás: Nymag