Gazdagok és szegények Malmöben, avagy sehol sincs kolbászból a kerítés, még a svédeknél sem

A világnak két arca van, ezt megszokhattam volna, mégis lesokkolt, amikor több skandináv országban is ezzel szembesültem.

Nem tudom, ki ültette el az emberek fejében, hogy a skandináv országokban minden a csúcson van. Finnországban a legjobb az oktatási rendszer. Ja, igen, meg az öngyilkosok száma is elég nagy, sőt, alkoholistából is van nekik elég. És akkor még nem is említettem a rasszizmust, ami szintén kézzelfogható probléma arrafelé: egyik este magam is tanúja lettem, amint egy békésen sétálgató feketebőrű férfit a bőrszíne miatt pofozott meg egy finn alkoholista, aki épp akkor jött ki a helyi kocsmából – szó szerint örömittas állapotban.

Vízen úszó házak a malmöi tengerpart közelében

Most viszont egy másik skandináv országban jártunk, Svédországban, egész pontosan Malmöbe repültünk az egyik fapados járattal. Többek között azért is volt érdekes a repülőút, mert a szülővárosomat is láthattuk felülről, igazi sétarepülés volt a mindössze másfél órás út. Gyermekkorom tanulmányaiból annyi rémlett, hogy Malmö valamikor régen acélváros volt, aminek mára nem maradt a turisták számára látható nyoma, mintha csak álmodtam volna ezt az acélváros dolgot, vagy csak egyszerűen jól belémverték még az átkosban, nem tudom. A lényeg, hogy Malmönek is két arca van, mint minden városnak a világon.

A Koppenhágába vezető híd

Eleinte csak az óvárost néztük meg, ahol két (!) magyar lángosos standot is találtunk. Hangulatos volt a régi épületek közt sétálgatni, majd betértünk egy olasz pizzériába, ahol a 20-as számú pizza az étlapon állítólag eredeti gyulai kolbásszal készült. Ebben az olasz pizzériában követtük el az idegenekre jellemző, puszta tudatlanságból eredő első hibánkat: teli hassal, dolgunk végeztével már távozni készültünk, amikor kilapítottam a dobozos kóla dobozát, hogy jobban elférjen a szemetesben. Az olasz étteremtulajdonos ekkor azonban készségesen felvilágosított minket, hogy Svédországban ez bizony nem szokás, hiszen az alumíniumdobozokat vissza lehet váltani (mint később megtudtuk, a műanyagpalackokat is), és egész 1 koronát (kb. 30 Ft-ot) lehet értük kapni.

Napelemes elektromos tankoló állomás a tengerparton

A város másik arca Malmö újvárosi részén fogadott minket. Itt nem csak a modern építészet remekeivel találkoztunk (Turning Torso), hanem a természet szépségeivel is. A tengerparton csuda jókat lehet sétálni, meg persze kutyát sétáltatni is, és ahogy tapasztaltuk, a svédeknél sem mindig szokás felszedni a kutyagumit. Egyvalami azonban szinte aranyat ér errefelé, vagy inkább egy teljes svéd koronát: a műanyagpalackok és az alumíniumdobozok. Mert itt külön gyűjtik őket. No nem a lakosság nagy része, mert az ugye magától értetődik, hanem azok, akik a koldulástól megfáradt arccal szelik a svéd tengerpartot, miközben nem a hullámok csendes morajában és a Koppenhágába vezető híd szépségében vagy magában a végeláthatatlan tengerben gyönyörködnek, hanem akik a kukák és a konténerek mélyén kutakodva kihalásszák maguknak az egykoronás palackokat.

Turning Torso

Ez tehát Malmö két arca: a modern idők és a régmúlt találkozása, a szegények és a gazdagok egymás mellett élése, két párhuzamos világ, egy és mégis két külön város arca. Hát igen, Malmöben sincs kolbászból a kerítés. De azért lángost kapni:

Forrás: O.M.