Tragédiából a boldogságba – Ezt a párt a szeptember 11-ei terrortámadás hozta össze

Brielle Saracini még csak tízéves kislány volt, amikor a második eltérített repülőgép becsapódott a felhőkarcolóba szeptember 11-én, a pilótafülkében édesapjával, Victor Saracini-vel. A lány egy olyan táborban ismerkedett meg a szintén árva Sean-nal – akinek apja a déli toronyban lelte halálát -, amit a veszteségeikkel küzdő gyerekeknek szerveztek.

Brielle is Sean is apját gyászolta, amikor megismerkedtek, barátságuk pedig tartós maradt. Ahogy kamaszodtak, úgy kezdtek beleszeretni egymásba. Mindketten bejutottak álmaik egyetemére, külföldön is jártak, de mindegyikük megküzdött számtalan nehézséggel. Brielle a rákkal is, amikor négyes stádiumú Hodgkin-limfómával diagnosztizálták. A lány legyőzte a rákot, de az visszatért. Brielle ismét legyőzte. A kétéves küzdelem alatt Sean mindvégig mellette maradt, sőt, egy hónapig a kórházban is bent aludt vele. Miután a lány felgyógyult, Sean elhívta egy parkba, ami az új World Trade Centerre nézett, és ott kérte meg Brielle kezét.

Nemrég, nem sokkal a szeptember 11-ei tragédia 16. évfordulója előtt összeházasodtak. Nem azért, mert ennyire a tragédiához akarták kötni a lagzit, hanem azért, mert nem volt más szabad időpont a szervezéskor. Az esküvőn elmondták, hogy bár épületeket el lehet pusztítani, a szeretetet sohasem.

Forrás: Aplus