A bronxi állatkertben nem is olyan régen még kongói embert mutogattak majomketrecben

A Kongói Demokratikus Köztársaság története nagyon szomorú, akárhonnan nézzük is. II. Lipót belga király népirtása és kegyetlenkedése, az őslakosok rabszolgasorba hajtása, elrablása óta semmi sem ugyanolyan már, mint előtte volt.

Ota Benga a belga megszállás előtt a mbuti törzs tagjaként élt az Uturi erdőben, 15-20 fős csapat tagjaként. Aztán jöttek a belgák, és az egész családját kiirtották.

Őt rabszolgakereskedők kaparintották meg, és a magát Afrika-felfedezőnek feltüntető  Samuel Phillips Verner tulajdonába került. Verner azt hazudta, hogy a férfit afrikai kannibálok közül mentette ki, ami nyilvánvaló hazugság volt, de Ota Benga változata senkit sem érdekelt.Az afrikai férfit kiállításokon mutogatták, nagyon tetszettek mindenkinek hegyesre csiszolt fogai, 150 centis termete, és “az egyetlen igazi afrikai kannibál Amerikában” szöveggel hirdették.

1906-ban Ota Benga  néhány hónapra a bronxi állatkertbe is kénytelen volt beköltözni, délutánjait kötelező volt a majomházban töltenie. Egyébként szabadon járkálhatott az állatkertben, de a látogatók csapatokba verődve követték, bökdösték, elgáncsolták.

Azok, akik felemelték a szavukat Ota Benga érdekében, olyan válaszokat kaptak, miszerint a pigmeusok “az emberi skála igen alacsony fokán állnak, és az a felvetés, hogy Bengának ketrec helyett az iskolában lenne a helye, teljességgel nélkülözi azt a valószínűsíthető tényt, hogy az iskola nem az a hely, amelyből bármilyen hasznot húzhatna. Az elképzelés, miszerint az emberek mind egyformák, és mindössze a könyvekből való művelődés lehetőségének megléte, vagy hiánya különbözteti meg őket, már régen meghaladott feltételezés.”

Ota Benga úta itt nem ért véget, az állatkert után több helyen is lakott, megtanult angolul, iskolába járt, és egy dohánygyárban kezdett dolgozni. Minden vágya volt, hogy visszatérhessen Afrikába, de kitört az első világháború, s amikor kiderült, hogy nem indulnak hajók Kongóba, a 32 éves férfi 1916-ban még utoljára körbetáncolta az általa gyújtott tüzet, és aztán agyonlőtte magát.

Forrás: Didyouknowfacts