Kétéves kislánya haját festeti az anyuka

Azt hinné az ember, hogy a bébiparfüm, a 3 hónapos kislányokra tervezett magassarkú cipő és a kisiskolásoknak nyitott szépségszalonok után – ahol szőrteleníttetni is lehet – már nem lepődünk meg semmin. Hát de.

Amy Lyn  amerikai tetoválóművész nagyon nem néz ki átlagosan: fültágítót hord, tele van tetoválásokkal, haja rószsaszín. Nincs is ezzel semmi baj. csakhogy Amy hagyja 2 éves kislányának, hogy ő is kifejezze önmagát úgy, ahogy csak akarja, például anyu utánzásával. A kis BellaMae sminkel, hajat festet, és lemosható tetoválásokat visel.

Forrás: Dailymail

Az anyukája szerint a kislány mindezeket maga kérte, sőt, ragaszkodott hozzájuk, és nincs azzal semmi baj, ha még nem érte el a mások szerint elfogadható életkort hozzá.

“Azt gondolom, hogy túl késő felső tagozatos, középiskolás vagy akár 18 éves korukig várni arra, hogy megtanítsunk nekik bizonyos dolgokat a döntésekről és azok következményeiről” – mondta Amy.

Forrás: Nlcafé, Yahoo, Dailymail