Érezni is lehet a legújabb művégtaggal

Majdnem olyan, mintha visszakaptam volna a kezemet– mondta Almerina Mascarello, az az olasz nő, aki megkapta a világ legelső olyan bionikus kezét, amivel az érintést is érzékelni lehet. 

Almerina 20 éve vesztette el bal kezét egy háztartási baleset miatt. Az új műkéz, aminek fejlesztésében olasz, svájci és német mérnökök, idegtudósok, sebészek és robotikai szakemberek is részt vettek, egy hátizsákkal a tulajdonos hátán a hétköznapokban is biztonsággal használható, és olyan szenzorok vannak rajta, amik segítenek érzékelni a tárgyat, amit megfogunk. A jelet továbbítják a hátizsákban lévő számítógépbe, ami az agy által feldolgozható állapotban az Almerina felsőkarjába ültetett elektródákon keresztül jutnak el az agyba, már érzetként.

A kéz olyan jól működik, hogy amikor bekötötték Almerina szemét, műkeze segítségével képes volt megmondani, miket fogott meg vele. A kutatócsapat fél évig teszteli a kart Almerinán, közben pedig azon dolgoznak, hogy tovább kicsinyítsék a hátizsák méretét

Forrás: Index