Videó: Ők itt a világ első klónozott főemlősei

A Kínai Tudományos Akadémia sanghaji idegtudományi intézetében ugyanazzal a módszerrel, ahogy 1996-ban Dollyt is létrehozták, makákókat klónoztak. A 2017 végén született Csung Csung-ot és Hua Hua-t nemrég mutatták be a nagyközönségnek. 

A kismajmokat sejtmag transzfer eljárással klónozták, azaz egy magzati, illetve felnőtt sejtből kivették a sejtmagot, amit egy megtermékenyítetlen petesejtbe juttattak, majd az így készült sejt kapott egy kisebb áramütést, amitől elkezdett osztódni. Amikor magzati sejteket használtak a kutatók, akkor a 21 béranyaként élő majom két egészséges makákót tudott kihordani, amikor felnőtt sejtekkel próbálkoztak, több anya lett terhes, két bébi meg is született, de sajnos hamar meg is haltak.

A kínai kutatócsapat nem áll meg itt, további makákókat klónoznak majd, ami azért jelent nagy szenzációt, mert az emberhez közeli rokon főemlősökről van szó. Épp ezért etikai viták is fellobbantak a szenzációs hír hallatán, főleg miután a tanulmány egyik társszerzője,  a kínai tudományos akadémia agykutató központjának vezetője úgy nyilatkozott, hogy immár nincs technikai akadálya más főemlősök, köztük az ember klónozásának sem.

A két majmocska nem az első olyan főemlős, amely így jött létre. 1999-ben egy rhesusmajmot is klónoztak, igaz, nem ezzel a módszerrel, ám ott a sejteket még azelőtt el is pusztították, hogy kifejlődött volna belőlük az egyed. A legismertebb klónozott állat eddig az 1996-ban létrehozott Dolly nevű birka volt, aki hat évet élt, s azóta a tudósok több, mint 20 fajt klónoztak, de egyik sem volt közülük főemlős – mostanáig.

Forrás: Index, National Geographic