Fényképeken a dolgozó gyerekek több, mint 100 évvel ezelőtt

Lewis Wickes Hine amerikai szociológus és fényképész fontos szerepet játszott abban, hogy megváltozzon a gyerekmunkához való hozzáállás az 1800-as évek végén és az 1900-as évek elején.

Hine-nak nem volt könnyű dolga, hiszen a gyerekmunka erkölcstelenségét gondosan rejtegették a nyilvánosság elől, s a fotós veszélyt jelentett a cégek számára.

A 12 éves Hyman Alpert, a kép készítésekor már 3 éve dolgozott újságárusként. A kép 1909-ben készült New Haven-ben,

Több gyárigazgatótól is kapott halálos fenyegetéseket, amennyiben továbbra is lefényképezi az alultáplált, hosszú órákat dolgoztatott gyerekeket.

A 9 éves Johnnie, Dunbar, Louisiana, 1911

A fotós mégsem adta fel, álruhákba öltözött, és folytatta tevékenységét, több ezer képet készített. Felvételei voltak az első képes bizonyítékok arról, milyen sok a dolgozó, szegénységben élő, szenvedő és nélkülöző gyerek, és hozzájárultak, ahhoz, hogy Amerikában felszámolják a gyerekmunkát.

Michael McNelis, 8 éves újságárus

Fekete-fehér fényképeit nemrég színezték meg, hogy még közelebb érezhessük magunkat a gyerekekhez, akiknek nagyon nem volt könnyű életük akkoriban.

Jennie Camillo, 8 éves áfonyaszedő, Pemberton, New Jersey, 1910

Katrina De Cato 6, Franco Brezoo 11, Maria Attreo 12, és Mattie Attreo 5 évesen ruhákat varrtak. A kép New Yorkban készült 1910-ben

Hull House, Chicago, 1910

Roland, 11 éves újságárus Newark-ból, New Jersey-ből

Raymond Klose újságárus (középen) 13 évesen barátaival, a kép 1910-ben készült St. Louis-ban

Az 5 éves Preston 1911-ben

Forrás: Boredpanda