6000 tumor borította a testét, végre sikerült megműteni

Libby Huffert 5 éves korában diagnosztizáltak neurofibromatózissal, olyan genetikai betegséggel, ami jóindulatú csomókat hoz létre a bőr felszínén.Libby testén hatezer alakult ki, ami nemcsak állandó fájdalommal járt, de munkát is alig talált.

Libbytől úgy menekültek az emberek, mintha fertőző beteg lett volna. Nem voltak barátai, álláskereséskor állandóan elutasították, eközben pedig a dudorok folyamatos fizikai fájdalmat okoztak, hiába szedett rengeteg gyógyszert.

Tinédzserkorában kezdtek el igazán szaporodni a fibrómák, de miután teherbe esett lányával, a hormonális változások miatt számuk több ezerre nőtt, szinte elözönlötték a testét. Nemrég végre műtéttel segítettek rajta: nagyjából ezer fibrómát operáltak le. Főleg az arcáról és a nyakáról, így Libby kinézete sokat változott. További műtétek várnak még rá, de azt mondja, a legnehezebb azzal az érzelmi károsodással szembenéznie, ami az elmúlt években érte. Azt mondta, minél több fibrómától szabadul meg, annál nagyobb lesz az önbizalma, s taláűn sikerül túllépnie néhány fájdalmas gyerekkori emlékén is.

“I’m Libby and I have NF1.” ♡ Raising Awareness ♡ #nf1

A post shared by Libby Huffer (@libertyeyes) on

Miutáén elvégezte a főiskolát, két évébe telt munkát találni, külseje miatt olyan sokan visszautasították. Libby próbált pozitív maradni, de ez sokszor nagyon nehéznek bizonyult.

A 45 éves indianai nő viszkető és fájdalmat okozó fibrómái közül néhány a műtétet követően viszanőtt, de még így is ezerszer jobban érzi magát.

Most már bátrabban fotózkodik

Forrás: Life, Metro