Az ember, akinek nem sikerült bebizonyítania a bíróságon, hogy él

Egy Miller nevű férfi elvált feleségét és két gyerekét magára hagyva 1986-ban  világgá ment. Hiába kereste a rendőrség, magánnyomozó, az FBI, csak nem került elő.

Eltelt nyolc év nyom nélkül, ekkor a férfit hivatalosan is halottnak nyilvánították. Két kislánya félárva lett, emiatt pedig olyan támogatásokat kaptak az államtól, amire egy élő apa mellett nem lettek volna jogosultak. Ez úgy is járt nekik, hogy az anyuka újra megházasodott, és ismét egy Miller nevű férfihoz ment hozzá. Összesen harmincezer dollárnyi segélyt kapott a család egészen 2005-ig, amikor is az eredeti  Miller egyszer csak felbukkant.

A férfi nem adott magyarázatot arra, hol volt, egyszerűen csak meg akarta újíttatni időközben lejárt jogosítványát, mire azt a választ kapta a hivatalban, hogy halottaknak nem szokás jogosítványt kiállítani. Miller ekkor szembesült azzal, hogy távollétében halottnak nyilvánították, s ha ezen változtatni akar, mehet a bíróságra bebizonyítani, hogy az, aki.

Igen ám, de feleségének abban az esetben, ha Miller  végig élt, nemcsak az addig felvett állami támogatásokat kellett volna visszafizetnie, de be kellett volna perelnie volt férjét az elmaradt tartásdíjak megfizetése céljából. Ügyvédje volt az, aki kitalálta, hogy lehetne ezt az egészet megúszni. Ohio állam törvényei ugyanis úgy szólnak, hogy három évig  lehet csak fellebbezni, ha valakit halottnak nyilvánítottak. Ez az idő Miller esetében jócskán eltelt, így hiába állt ott élve a bíróságon, nem ismertethette el. A feleség sajnos így sem járt jól, ugyanis volt férje új tébészámot igényelt a központi népességnyilvántartó hivatalban, akik, látva hogy a férfi él, kamatostul kérték a vissza a feleségtől a harmincezer dollárnyi segélyt. A feleség erre perre vitte az ügyet, ami nagyon hosszan húzódott, és négy éve ért véget: Miller továbbra is halottnak számít Ohio államban, de a szövetségi hivatal szemében él, Mrs Millernek pedig nem kell visszafizetnie a segélyt.

Forrás: Index, Forbes