Csak felnőttként találtak egymásra: A hármasikreket egy kísérlet céljából választották el egymástól

A New York-i Long Islanden négyesikrek látták meg a napvilágot  1961-ben. Három baba maradt életben, mindegyiküket külön adták örökbe egy pszichiátriai vizsgálat miatt.

A később hatalmas botránnyá dagadó ügyért az örökbe adó ügynökség volt felelős, amely pszichiáterek tanácsára  döntött úgy, hogy meg sem próbálja együtt tartani a testvéreket, nehogy versenyezniük kelljen szüleik figyelméért, s nehogy kimaradjanak egy teljesen “ártalmatlan” vizsgálatból, amit  legálisan, a kormány támogatásával végeztek Peter Neubauer vezetésével.

Mindhárom fiút egy alaposan, előre kiválasztott családhoz adták örökbe, aztán figyelték, milyen hatással van a környezet fejlődő személyiségükre – vajon a genetikának van nagyobb hatása, vagy a befogadó  családnak? Hogy minden “rendben” legyen, a gyerekeknek soha nem mondták meg, hogy egyáltalán él a világon testvérük. Ennek ellenére egyikük folyamatosan azt hajtogatta, hogy van egy testvére, de szülei nem értették, miért csinálja ezt .Végül egy orvoscsalád, egy középosztálybeli és egy queensi munkásosztálybeli házaspár kapta meg az ikreket egyenként.

Mindhármukat 12 éves korukig kötelező volt havonta vinni pszichiátriai vizsgálatra Manhattanbe. Mindegyiküknek átlagnál magasabb volt az intelligenciaszintje, de viselkedési zavarokkal küszködtek, és fejlődésük is kissé elmaradt kortársaikétól. Hogy végül a kutatók ezen túl mire jutottak, nem tudni, mert kitört a botrány. A főiskolán véletlenül egy szobába került Michael Domitz és Robert Shafran. A szobatársak halálra rémültek attól, mennyire hasonlítanak egymásra a fiúk, ezért nyomozni kezdtek. Kiderült, hogy az ikrek nemcsak ugyanúgy gesztikulálnak, ugyanazt a sportot űzik, ugyanolyan filmeket szeretnek, ugyanott van anyajegyük, de ugyanaznap születtek és mindegyiküket örökbe fogadták. Michael és Robert kikérték a kórházi papírokat, ekkor tudták meg, hogy valóban ikrek. A sajtóban megjelent a hír, és a fiúk fényképét, sztoriját felkapták az újságok. Ekkor jelentkezett a harmadik iker, David Kellman, akiről némi nyomozás után hamar kiderült, hogy  valóban a testvérük.

A három testvér mind egy főiskolára iratkozott be, együtt tanultak, sorozatokban, filmekben kaptak szerepet. Végül közös éttermet nyitottak. Ám elkezdtek kiütközni különbözőségeik.  David higgadt volt és felelősségteljes, Eddie, akinek a gazdag család jutott, felelőtlen volt és némileg agresszív, ráadásul súlyos depresszióval küzdött, Robert meg, akit korábban elítéltek rablásban való részvételért, elhatározta, hogy nem kér ebből az éttermesdiből, és inkább ügyvédnek fog tanulni. Eddie végül 33 évesen öngyilkosságot követett el, David pedig egyedül maradva az étteremben végül bezárta azt, és biztosítási ügynökként keresi a kenyerét.

Forrás: 168óra, Sun