Veszélyes a sportolók új mániája: Vízzel is halálra lehet inni magunkat

Már a könyökünkön jön, ki, hogy mindegyre az ivásra figyelmeztetnek:  nem iszunk elég folyadékot, és napi másfél-két liternyit igenis magunkba kell dönteni az egészséghez. Ez teljesen mértékben igaz is. Ám ha túlzásba visszük a vízivást, annak is lehetnek kellemetlen következményei.

Erről az amerikaifutball-játékosok tudnának mesélni, körükben dívik ugyanis a legújabb őrület, ami szerint mindenkinek meg kell innia annyi folyadékot, mint a testtömege megszorozva 0,033-al. Ez Tom Brady játékos esetében, aki könyvet is írt e “csodás” módszerről, edzés nélküli napon naponta 4,4 litert jelent, ha edz, majdnem kétszer ennyit iszik meg.

Kár, hogy nem számol azzal, hogy ha túlzottan sokat iszunk, abba bele is halhatunk. 2008 és 2014 között három középiskolai amerikaifutball-játékos halt bele abba, hogy edzőjük tanácsára elképesztő mennyiségű vizet kezdtek inni. Ilyenkor a szervezetben ugyanis hiponatrémia jelentkezzik, felborul természetes belső egyensúlyunk. A bevitt folyadék nátriumot von el a vérből, a sejtek túltelítődnek, jön a fejfájás, a hányás, aztán görcsök következnek, és ha nem állunk le az ivással, kómába esünk, és meg is halunk.

A sportolók ott követik el a hibát, hogy egyrészt nem számolnak azzal a folyadékkal, amit nem ivás, hanem evés közben viszünk be szervezetünkbe, másrészt ott, hogy semmilyen tudományos alapja nincs a vízivást túlzásba vivő módszereknek, azt sem tudni, honnan erednek.

A szakértők szerint igyunk annyi folyadékot edzés előtt, alatt és  után, ami oltja a szomjunkat. Minden szervezet eltérő mennyiségű víztől érzi jól magát, a végzett sporttól, a kortól, a testtömegtől, a hőmérséklettől, az egészségi állapottól függően.

Forrás: National Geographic