Mutatjuk a történelem első háziállatát – Gazdái nagyon szerethették

Németországban, Bonn mellett találtak rá egy 14 ezer évvel ezelőtti temetkezési helyre, ahol az emberpár mellé egy kutyát is odatemettek. Ez az első olyan sír, amiben a család szeretett kutyája is helyet kapott.

A lelet azért nagy jelentőségű, mert nagyon kevés lelet áll rendelkezésünkre a kutya háziasításával kapcsolatban. A tudósok tizenötezer évvel ezelőttre teszik, de sokak szerint kétszer olyan régen megtörtént már.

Ez a kutyatetem az első ilyen bizonyítékként arról árulkodik, hogy az ember és az állat között erős érzelmi kötődés volt jelen már 14.000 évvel ezelőtt is. Ez a fél évesen kimúlt kiskutya a történelem első ismert háziállata, akit halála előtt odaadóan ápoltak.

A kutyus fogainak vizsgálata alapján egyértelművé vált, hogy miért halt meg ilyen fiatalon: a szopornyicától. Ez a vírus lázat, levertséget, hányást, hamenést okoz, s fiatal állatoknál gyakran halálos kimenetelű. A kutatók megállapították, hogy a megbetegedett állatot gondosan ápolták, betegségének több hulláma is volt, s csak azért élhette őket túl, mert gazdái odaadóan, szeretettel etették-itatták, melegítették. Amikor pedig mégis vége lett, a kutyus a családi sírban kapott helyet.

Forrás: Index