Minden idők legveszélyesebb plasztikai trendje alakult ki

A közösségi médiának köszönhetően új divat van kialakulóban: ahelyett, hogy alkalmazásokat használnának, a fiatalok a valóságban is igyekeznek úgy kinézni, mint filterekkel.

Mintha elkezdett volna összemosódni az online és a valódi jelenlét. Azok pedig, akik mindig csalódottnak érzik magukat, hogy a tükörben nem azt látják, amit a jól megvilágított és megszerkesztett fotóikon, elkeseredésükben megműttetik magukat. Azok a legérintettebbek, akik olyan sok időt töltenek el a neten, hogy elfelejtkeznek a valóságról.

Dr. Matthew Schulman New York-i plasztikai sebész minden idők egyik legidiótább és egyben legveszélyesebb plasztikai trendjének nevezte a  “Snapchat Dysmorphia”-nak nevezett divathullámot. A lényeg, hogy a páciensek azt kérik az orvostól, hogy szabja őket olyanra, amilyennek online fényképeiken látszanak. Többek között simítsák ki a bőrüket, nagyítsák meg szemeiket és ajkaikat, s néhányan a valóságtól teljesen elrugaszkodva torzításokat is megrendelnek.

“A szűrők használatával egy újfajta pszichológiai kihívást élhetünk meg, ahol teljesen elveszíthetjük a realitásunkat, hiszen a modern tükörből (mobil) egy sokkal szebb énkép köszön vissza, mint korábban.” – mondta Renee Engeln, a Northwestern Egyetem pszichológiai professzora.

A trend egyelőre a lakosság 1,7-2,4%-át érintheti világszerte, s nagyon reméljük, ennél nem is lesznek nagyobbak a számok.

Forrás: Marketingmorzsak