Az Oscar-díjas óriásplakátos film igazi főszereplője ma is keresi lányát

Frances McDormand tette világhírűvé az anyát, aki addig harcolt, amíg igazságot nem szolgáltatott megölt lányának. A filmről tudjuk, hogy valós események ihlették: az igazi anyát Marianne Asher-Chapman-nek hívják, és ma is gyászol. 

Lányát Michelle Angela Yarnell-nek hívták, és  2003 október 25-én, 28 éves korában tűnt el. Férje, Michael Shane Yarnell kezdte kerestetni, de nem lett meg. Amikor a házaspár nem jelent meg egy családi eseményen, az édesanya is megtudta, hogy lánya eltűnt, ekkor derült ki, hogy hiába hívogatta eddig telefonon. A férj azt állította, hogy Michelle Angela egy másik férfival szökött meg, ám az anya ezt nem hitte el, és bejelentette lánya eltűnését a rendőrségen. A nyomozás olyan lassan haladt, hogy három óriásplakátot is bevetett, hogy munkára ösztönözze a nyomozókat. De ez sem hatott.

Öt év telt el, mire a férjből végre ki lehetett szedni, hogy ő maga ölte meg a feleségét egy veszekedés hevében, véletlenül. A holttestet becsomagolta, és állítása szerint egy szigeten temette el. Mint kiderült, hazudott, ezért a nő teste a mai napig nem került még elő. Épp ezért hord magával Marianne a mai napig a kocsijában mindenhová egy ásót, s néha használja is. Egyedül az érdekli, hogy tisztességesen eltemethesse lánya maradványait, és addig nem adja fel, amíg ezt véghez nem viszi.

A férj, aki négy évet ült börtönben a gyilkosság miatt, a mai napig nem hajlandó elárulni, hol van a holttest.

Forrás: 444