Mókás történelem: A londoni nagy bűz igaz históriája

1801-ben még csak 1 millió ember lakott Londonban, ötven év múlva már 2,6 millió. Mindezt leginkább az ódivatú csatornarendszer és az emberek orra sínylette meg. 

A problémák az 1850-es években jelentkeztek a csatornarendszerben, ami egyrészt régi volt, másrészt mindent tisztítás nélkül szépen a Temzébe vezetett – nemcsak azt, amit az emberek lehúztak a vécén, de a gyárak szennyvizét, a vágóhidak hulladékát, azaz egy rakat szennyező és betegséget is okozó anyagot is. Nem csoda, hogy a folyó vize átláthatatlan, barna és fertőző lett, alján több méter magas üledéket képzett az ürülék. Nem csoda hát, hogy ezekből kifolyólag iszonyú szag ülte meg a várost.

Akkoriban ráadásul az emberek még úgy vélték, hogy az olyan betegségeket, mint a kolera, a levegőben szálló szagok terjesztik. Próbált a város vezetése tenni valamit a folyóval, de nem segített a 250 tonna beleöntött klórmész sem. Mivel a folyóparton álló parlament épületében is elviselhetetlen szag terjengett, gyorsan törvényt hoztak, miszerint fel kell újítani az egész csatornarendszert, s annak kifolyóját a városon túlra kell elhelyezni. Hat év alatt 1800 kilométernyi csatornát építettek, ami jól mutatja a kétségbeesés mértékét. Az orvosok rájöttek, hogy nem a rossz szagú levegő terjeszti a betegségeket, hanem a kórokozóktól hemzsegő víz. Miután megújult a csatornarendszer, megszűnt a bűz, és a járványok ideje is lejárt.

Forrás: Index