Hát ezért vannak kitiltva a fizikusok Las Vegasból

Nem, a fizikusok nem azért nem szívesen látott vendégek, mert az összes szisztémát kitalálták, és egy kalap pénzt szedtek össze: épp ellenkezőleg.

Az Amerikai Fizikusok Szövetségének 1986-os kongresszusát Las vegasban tartották, aminek az MGM Grand nagyon örült. Ezek a szállodák azért adnak relatíve olcsón szobát meg konferenciatermet, mert úgyis abból szedi össze a tulajdonos a pénzt, hogy a vendégek eljátszanak a kaszinóban, vagy isznak a bárban.

Az USA minden egyeteméről és kutatóintézetéből érkező négyezer fizikus azonban úgy hekkelte meg a rendszert, ahogy az a legegyszerűbb: nem játszottak és nem ittak. A konferencia ideje alatt a szobájukban voltak, eszükbe se jutott kevéske pénzüket a játéktermekben kockára tenni, így pedig az MGM Grand elég nagy bevételtől esett el az egy hét alatt. Emiatt távozáskor közölték a fizikusokkal, hogy jövőre nem várják őket, sőt, ha lehet, soha többet ne jöjjenek. A többi szálloda-kaszinó csatlakozott, így szegény Amerikai Fizikusok Szövetsége rendezvényestül egész Vegasból ki lett tiltva.

Forrás: Index