A mai napig nem tudni, mi okozta a középkor legrejtélyesebb járványát

Az 1400-as 1500-as években megmagyarázhatatlan betegség szedte áldozatait Angliában. Egyetlen nap kellett ahhoz, hogy a beteg izzadni kezdjen, majd meghaljon.

A  betegek egyik nap még jól voltak, másnap már ágynak estek rossz közérzettel, fejfájással, hidegrázással, végtagfájdalmakkal, verítékezéssel. Hárommillió ember halt bele az angol izzadásnak nevezett járványba, aminek kórokozóját a mai napig nem sikerült azonosítani. A halált végül magas láz és szívelégtelenség okozta, s egy nappal az első tünetek után a legtöbb beteg meg is halt. Összesen öt járványról készítettek feljegyzéseket, az azonosítatlan kórokozó azóta sem jött elő sehol. Ám akkoriban olyan nagy pánikot okozott, hogy megemlítése is hisztériábaa torkollott, maga VIII. Henrik pedig szó szerint rettegett tőle.

Ezt sajnos gyógyítók, orvosok ki is használták. Különböző csodagyógymódokkal, terápiákkal próbálkoztak, elhitetve a betegekkel, hogy csakis tőlük remélhetnek gyógyulást, esetleg megelőzést. A gazdagabb réteg tagjai szinte mind alkalmaztak ilyen kuruzslókat.

Arról ma is csak találgatni tudunk, milyen kórokozó okozta a járványokat. 1993-ban egy nagyon hasonló tünetekkel járó fertőzés jelent meg Új-Mexikóban az indiánok között, s azt bizonyítottan hantavírus okozta. Szakértők szerint ennek lehetett a korábbi változata az angol izzadás.

Forrás: Historytoday, Wikipedia