Mutatjuk az embert, aki már a harmadik arcával él

A 43 éves francia férfi, Jérôme Hamon az első olyan beteg a világon, aki két teljes arcátültetésen is átesett.

A férfi első, 2010-es arcátültetésére akkor került sor, amikor az 1-es típusú neurofibromatózis nevű betegsége miatt tumorok nőttek az arcán. Öt éven át minden rendben volt az új arccal, ám 2015-ben egy fertőzésre olyan antibiotikumot adtak neki, amik gátolták a kilökődést megakadályozó immunszupresszív szerek hatását. A test elkezdte kilökni magából az új arcot, s végül az üszkösödés miatt 2016-ban el is kellett távolítani.

Szerencsétlen férfi ezután hónapokig élt szó szerint arc nélkül, vakon, süketen és némán a párizsi kórházban. Idán januárban találtak csak megfelelő donort, akinek arcát át tudták rá ültetni. Hogy a kilökődést még hatékonyabban megakadályozzák, a férfi vértisztító kezelésen is átesett az operáció előtt.

Egyelőre az új arc a helyén maradt, ám még a vonások nem hangolódtak össze, és inkább maszknak tűnik. Az idő azonban Hamon-nak dolgozik, és ő pozitívan is tekint előre.

“Ha a szervezetem nem tudta volna befogadni az új arcot, az rettenetes lett volna. Ez az identitásomról szól. De itt vagyunk, minden rendben, én, én vagyok! (…) Negyvenhárom éves vagyok, a donor pedig 22 volt, vagyis újra 22 lettem” – nyilatkozta.

Forrás: Érdekesvilág