4 méteres kígyót találtak egy szupermarket hűtőpolcán

Johannesburgban a joghurtok között egy 4 méter hosszú kígyó bújt meg a vásárlók legnagyobb megdöbbenésére.

A piton beszorult a hűtőbe, valószínűleg ezért nem tudott elmenekülni, miután a tetőn vagy a csatornákon át bejutott a Spar-ba. Végül egy szakértő kiszabadította, majd visszaengedte a vadonba a  Kruger Nemzeti Park közelében. Ám előtte még meg kellett várni, hogy a kígyó visszanyerje erejét: a hűtés miatt elkezdtek leállni a szervei, és ilyenkor 48 óra kell ahhoz, hogy minden visszaálljon a rendes kerékvágásba odabent.

Érdekes, hogy a vásárlók nem ijedtek meg, mindegyik inkább a kígyó egészségéért aggódott. A bolt vezetője jó sokszor elmondta, hogy eszük ágában sem volt bántani a pitont, és mindent megtesznek azért, hogy jó helyre kerüljön.

Forrás: News24