Egy látogató gyerek miatt pusztult el a kecskeméti vadaskert vemhes szurikátája

A Kecskeméti Vadaskert egyik fő sztárja, Zara, a vemhes szurikáta nemrég életét vesztette. Hiába tettek ki figyelmeztető táblákat, hogy nem szabad az állatot megsimogatni, mert másállapotában agresszívebb lehet, a fiú nem vette ezt figyelembe. Zara megharapta, mire a gyerkőc önkéntelenül is ledobta az állatot, aki viszont ebbe azonnal belepusztult. 

A Vadaskert igazgatója, Tokovics Tamás levélben reagált az eseményre. Leírja, mennyire szerették Zarát, aki kifutója elkészüléséig  az igazgatónál is lakott. Jól kijött más állatokkal és az emberekkel is, majd kapott egy párt, Zorrót, s egy  kölyköt fel is nevelt. Most volt másodjára vemhes, ám élete tragikus véget ért.

Az igazgató nem vádolja a gyermeket semmiért, nem állítja pellengérre, inkább a körülményekről értekezik, és arról, meg kell tanítanunk a gyerekeknek a természet, és a szabályok tiszteletét. Levelét teljes terjedelmében mutatjuk:

Mementó

Szomorú esemény történt ma a Kecskeméti Vadaskertben. Nem tudom, hogy minek tudható be a tragédia, a szabályok semmibevételének, a nekem mindent lehet viselkedésnek, a kivagyiságnak, nem tudom…

Május az osztálykirándulások hónapja, így ma is több csoport érkezett a Vadaskertbe. Ezek a csoportok, gyerekek, kisérőik többnyire betartják az előírásokat, melyek nem csak a belépéskor figyelmeztetik az ide látogatókat, hanem külön az egyes kifutóknál is.

Az egyik legnagyobb kedvenc, és itt mondhatom, hogy nem csak a miénk, a látogatóké, hanem a médiáé is Zara a kis szurikáta. Bizonyára sokan emlékeznek arra, hogy másfél évvel ezelőtt lett médiasztár, mikor idekerült hozzánk. Sürgés-forgásával, kíváncsiságával, bújásával kivétel nélkül mindenki szívébe belopta magát. Fél éven keresztül, amíg nem készült el az új kifutója, minden nap az irodámban töltötte a nappalokat, az éjszakákat pedig otthon a házunkba. Ezalatt nem csak a közös pihenések hozták közelebb hozzám, de a spánielünknek is kiváló játszótársává vált. Amikor elkészült az új birodalma fájó szívvel mondtam le a napi kocsikázásról, a közös „tévézésről”, de mindnyájan úgy gondoltuk, hogy ez a helyes, nem csak nekem, hanem Neki is. Nagy öröm volt mindenki számára, amikor egy ifjú legény, Zorró is megérkezett, és szerelmük gyümölcse is megszületett. Emlékszem, amikor a nagy esemény történt, bementem hozzájuk a kifutóba és leültem egy fára. Kijött Zara, és elkezdődött a szokásos rituálénk, az üdvözlő dörgölőzés, majd a bújás a kabát alá, és az elégedettség hangjait is hallani véltem. Majd miután letettem, bement a kotorékába és kihozta a kicsinyét és letette a lábam elé, hogy bemutassa. A könnyeimmel küzködtem, akár csak most minderre, és a mai eseményre visszagondolva. A meghitt percek ritkultak, hiszen tudtam, hogy a családot ezután már nem én jelentem neki, hanem Zorró és az apró utód. A kicsi cseperedett és mi is bíztunk benne, hogy egy új kolónia alakul, hiszen Zara pocakja az idén is ismét nőni kezdett.
A mai napig…..

Mivel tudtuk, hogy a viselkedése megváltozik ilyenkor, külön figyelmeztető táblákat tettünk ki, hogy ne nyúljanak be az állathoz, mert harap. Sajnos nem mindenki fogadja meg az utasításainkat, még akkor sem, ha az az Ő érdekében történik. És sajnos meg is történt a baj. Egy fiú a többszörös figyelmeztetés ellenére benyúlt, és Zara védelmezve jelenlegi és leendő családját beleharapott a gyerek kezébe, aki a fájdalomtól, vagy a rémülettől földhöz csapta a kis szurikátánkat. Zara és vele együtt utódai is a helyszínen, rögtön elpusztultak, és újraéleszteni sem tudtam.

Hogy kinek a hibája ?? Azzal, hogy a mai fiatalság egyre kevésbé tiszteli a természetet, az életet, vagy hogy a kisérő tanárok egyre kevésbé tudnak odafigyelni a rájuk bízott diákokra, vagy hogy a szülőknek a nagy hajtásban egyre kevesebb idejük marad egy-egy beszélgetésre, ahol felhívják a figyelmüket gyermekeiknek az egymás, és a természet iránti tiszteletre….. Szóval ezeknek a hibáknak a kutatásával feltárásával sajnos már nem tudjuk visszahozni Zarát az életbe. De ! Talán e sorok olvasása után le kellene ülnünk, egy kicsit magunkba fordulnunk, és elgondolkoznunk azon, hogy egy-egy meggondolatlan cselekedetünkkel hány embert, gyermeket fosztunk meg az élménytől a természet múlandó szépségétől, egy önfeledt mosolytól….

Kérek mindenkit, ne kezdjünk bűnbakot keresni, hiszen azzal már nem tudjuk meg nem történtté tenni a tragédiát, de kezdjünk apró lépésekkel egy olyan világot építeni, ahol ilyen dolgok nem történhetnek meg, ahol figyelünk a természetre, egymásra, és a közöttünk lévő harmóniára. Mi a Vadaskert dolgozói mindent megteszünk azért, hogy a hozzánk látogató vendégek, korosztálytól függetlenül felejthetetlen élményekkel gazdagodjanak, részesei legyenek, ha csak egy kis időre is a természet csodáinak. Kérem, kérjük Önöket, hogy vigyázzanak erre a csodára, hogy még nagyon sokan átélhessék azt a sok felemelő élményt amivel a Kecskeméti Vadaskertben találkozhatnak.

Így emlékezzünk Zarára a kis szurikátánkra !

Köszönettel : Tokovics Tamás”

Forrás: Nlcafé, Baon