Külön falut építenek az Alzheimeres betegeknek Franciaországban

Ahogy folyamatosan romlik az Alzheimer-betegek állapota, úgy vesztik el fokozatosan a kapcsolatot a külvilággal: eltévednek, elfelejtik kikapcsolni a gépeket, mindennapi élethelyzetek is veszélyessé válhatnak.

Ám kórházba zárni őket életük végéig elég sivár megoldás lenne. Épp ezért épül egy kifejezetten barátságos falu Délnyugat-Franciaországban. A komplexumban helyet kapnak orvosok és ápolónők is, de nem fehér egyenruhában, és viselkedésük sem a szokásos protokollt követi. Így a betegek élete sokkal kellemesebb, akár azt sem vehetik észre, hogy ők felügyelet alatt álló páciensek, lesz ott bolt, étterem, fodrászat, ahol beszélgetni, ismerkedni tudnak, és jól érezhetik magukat. Az utak biztonságosak lesznek, és még kiképzett segítő kutyák is mosolyt csalnak majd az ott lakók arcára.

Mivel az Alzheimer-kór és a hozzá kapcsolódó betegségek csak Franciaországban nagyjából egymillió embert érintenek, és évente 200.000 új esetet diagnosztizálnak, aközpont létjogosultságát senki sem kérdőjelezi  meg. Már létezik egyébként egy ilyen falu Amszterdam mellett, ahol a betegek nagy része nincs is tisztában azzal, hogy páciens, ez a francia központ lehet a világon a második ilyen hely.

Forrás: Index