Meghamisították a híres stanfordi börtönkísérlet eredményeit

Az emberi kegyetlenségre eddig bizonyítékül szolgáló stanfordi börtönkísérlet eredményei mára erősen megkérdőjelezhetővé váltak, ugyanis kiderült, hogy a kísérlet során nagyban befolyásolták az őrt játszó tesztalanyokat.

1971-ben a Stanford Egyetem kutatói  Philip Zimbardo pszichológus vezetésével folytatták le az egy héten át tartó kísérletet. A tesztalanyok egy része börtönőr lett, másik része rab, és azt vizsgálták, mennyire változik meg az őrök viselkedése a rájuk bízott hatalomtól. Végül az őrök annyira beleélték magukat a szerepükbe, hogy kegyetlenkedni kezdtek a rabokkal, és az egész kísérletet félbe kellett szakítani. Legalábbis eddig így tudtuk. Alapvetően Zimbardo-nak nem lett volna szabad beleszólni abba, hogy az őrök hogyan viselkednek, ám mégis ezt tette, kifejezetten utasította őket, hogy bánjanak egyre rosszabbul a rájuk bízott rabokkal. Mindezt persze tegyék annak érdekében, hogy a kísérlet “működjön”.

Az egész kísérlet hamis hát, s ezt hangfelvételek is bizonyítják. Ha mindez nem lenne elég, nemrégiben a másik híres pszichológiai teszt, a Milgram-kísérlet eredményei is megkérdőjeleződtek. Ebben a tesztalanyok a hatalomtól megrészegülten egyre nagyobb áramütésekkel kínozták társaikat – elméletben.

Forrás: Index