Borzasztó középkori módszerekkel próbáltak közelebb kerülni istenhez

A középkorban túl sokan gondolták azt, hogy csakis földi szenvedés árán lehet közelebb kerülni a mindenség istenéhez.

Sziénai Katalin például, aki az 1360-as években látomást látott, miszerint Krisztus sebéből ivott, elképesztő módon élt. Nem evett, nem ivott, csak elmélkedett, és egy beteg apáca elfertőződött sebével csillapította a szomját. Azt képzelte, az Krisztus sebe. 33 éves koráig élt így.

Azt gondolnánk, ennél undorítóbb és őrültebb dolog nincs is a világon, de Katalin annak idején nem volt kirívó eset.

A miszticizmus őrültjei közé tartozott a közép-itáliai Folignóban élő Angéla, aki életét normális módon kezdte, majd férjhez ment, gyermekei születtek, jómódban élt nemesasszonyként. Ám amikor negyvenéves korában gyermekei és férje is meghaltak, az asszony csakis isten keresésével foglalta el magát. Beteg embereket ápolt, szegényeket istápolt, és őrült képzelgések közepette megitta a leprások fürdővizét egyfajta szentáldozásként.

Ennél a két példánál egy fokkal jobban hangzik a világtól való teljes elvonulás módszere. Igen sokan álltak remetének, ami annyiból állt, hogy beköltöztek egy templomhoz tartozó kis cellába, ott halottnak nyilváníttatták magukat egy pappal, megásatták a saját sírjukat, és aztán valódi halálukig ott elmélkedtek, imádkoztak, hallucináltak egyedül. Meglehetősen sok nő tartotta ezt vonzóbb lehetőségnek a férjhez menésnél és a sorozatos gyerekszülésnél. A leghíresebb remetét Norwichi Juliannának hívták, aki több, mint hatvan éven át élt, és látomásait le is jegyezte

Forrás: 24