Joós Andrea: Tanárnak lenni márpedig menő

Joós Andrea szerint tanárnak lenni menő. Magával ragadó előadásában bemutatja, miként dönthet egy pedagógus arról, hogy a tanterem ajtaját börtönajtónak vagy egy varázsterem ajtajának tekinti-e, ahol valóban a jövőt alkothatja meg a jövő szakembereinek inspirálásával.

Bár közhely, hogy válságban az oktatás, Andrea mégis amellett érvel, hogy ha a probléma részesei vagyunk, akkor a megoldói is lehetünk. Az itt látható TEDx előadás már 3 évvel ezelőtt, 2015-ben hangzott el, ám aktuálisabb, mint valaha. És nagyon jó látni, hogy vannak elhivatott, a gyerekekért élő pedagógusok, akik nem problémát látnak a gyerekekben, hanem lehetőséget. Örömmel néztük végig az előadást, és reméljük, lesznek, akik ihletet merítenek az ő élménypedagógiájából.

Andrea biológia és természetismeret tanár volt a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban és a Lauder Javne iskolában, de médiát, vitakultúrát és angolt is tanított, felkérésre pedig tréningeket tart. A biológiatanítás és a tudománykommunikáció számára eszköz, amellyel a diákjait inspirálja, és boldoggá teszi, ha látja őket előre haladni egyéni útjukon. Tanári eszköztárában a legnagyobb szerepet az élményközpontúság és az “eljátékosítás” (gamification) kapja, meggyőződése, hogy nem csak a szakmai kiválóság tesz valakit igazán jó tanárrá, hanem az, ha ki meri tágítani a normalitás határait, avagy ha kell, tud kissé bolond is lenni.

Andreának saját rádióműsora is van a Klubrádióban “Többet Ésszel” címmel, televíziós műsorokat szerkesztett (Borvacsora, Fogadóóra), több kisfilmet “szakértett”, amely a környezettudatosságra hívja fel a figyelmet, és tudománykommunikációs blogot vezet “Élménybiológia” címmel.

Andreával a napokban készült egy interjú az nlcafe.hu-n, amiből kiderül, bár korábban több középiskolában is óraadó volt, jelenleg csak a tehetséggondozásban tanít, iskolában nem. Van viszont egy új projekt, ami hasonlóan különleges és figyelemreméltó, mint a pedagógiája: 2017 novemberében jelent meg első, felnőtteknek szóló anatómiai színezőkönyve, a Szívtetkó. A felnőtteknek szánt színezőben emberi szerveket díszített népi motívumokkal, és ebből lett egy egyedi, eddig még soha nem látott stílus. Elárulta azt is, hogy amikor beteg volt, mindennap készített egy rajzot a testéről, ami öngyógyításként is hatott, és hogy a színezőjét már rendelték meg gyógyulni vágyó emberek számára is.

Andrea az interjúban a tanári pályáról, az élménybiológiáról és az oktatás általános helyzetéről is elmondja a nézeteit, ITT bővebben elolvashatod.

Forrás: Youtube.com | Nlcafe.hu