Így lesz egy erős, egészséges nőből egy év alatt lelki roncs – Képeken egy lány életének legrosszabb éve

A videó a megjelenése utáni héten már hárommilliós nézettségnél jár, ami nem is csoda, hiszen érzékletesen megmutatja, hogyan lesz egy erős, egészséges nőből egy év alatt lelki roncs, aki azt sem tudja, megéli-e egyáltalán a holnapot.

“Ki fog megvédeni minket?” Szír nők, akik otthon maradtak férj és segítség nélkül

Miközben Európa a II. világháború óta soha nem látott legnagyobb menekülthullámmal küzd, és hivatalos adatok szerint egyedül Németország közel 1,5 millió menekült befogadására számít az idén, addig az otthon maradt szír asszonyokról és gyerekekről kevés szó esik.

Európai politikusok szerint a fiúkat meg kéne tanítani vasalni és port törölni az iskolában

A szexizmust, azaz a nemek miatti hátrányos megkülönböztetést szeretnék csökkenteni, illetve megelőzni a brüsszeli Európai Parlament képviselői, erre pedig azt a módszert találják a legkézenfekvőbbnek, ha a fiúkat lányosnak tartott dolgokra is megtanítják az iskolában.