A túlságosan körülrajongott gyerekekből kapzsi és gyenge felnőtt válik

Mindent megkapnak, túl könnyen, és “minden realitásérzéket nélkülöz, önző, gyenge és kapzsi” emberek lettek azokból, akiket túlzásba vitt szülői szeretettel vettek körül – idézte fel Joseph Epstein amerikai tudós 8 évvel ezelőtti gondolatait a HVG.  Tény: minket, mostani harmincasokat tényleg egész másképp neveltek Részt kellett vállalnunk a házimunkában, sokkal nagyobb szabadságot kaptunk, ha elég nagyok voltunk, önállóan közlekedtünk, ettük, amit tudtunk, ha fáztunk, felöltöztünk, és maximum a bizonyítványkor kellett magyarázkodnunk.