“Ki a legszebb lány az osztályban? Jó kislány vagy rossz kislány?” Újabb botrányos tankönyv került napvilágra

Pár hete írtunk egy kínos matematikai hibáról, amit a első osztályosok tankönyvében találtak, most pedig egy olyan tankönyvre bukkantunk, amiben harmadik osztályos gyerekeknek kell név szerint megnevezniük szépnek tartott osztálytársaikat, és aztán azt is leírniuk, hogy választottjaik jók-e (vagy rosszak).

A férfi, akinek nem sikerült hősnek lennie – Egy menő New York-i tanár mesél arról, milyen megalázó módon bántak vele diákjai

A legválogatottabb szitkokat és gúnyolódásokat kellett elviselnie annak a tanárnak, aki egy olyan manhattani középiskolában tanított, ahol hátrányos helyzetű, de eszes diákokat igyekeztek fejleszteni, és ugyanolyan esélyekkel elindítani a felsőoktatásba, mint a többieket.

Öt zseni, akit annak idején kicsaptak az iskolából

Nincs veszve semmi akkor sem, ha a gyerek nem teljesít jól a hagyományos iskolarendszerben: kapásból öt olyan történelmi hírességet is mutatunk, akiknek a szülei a fejüket fogva nézték csemetéik ellenőrzőjét, és szégyenkezve ismerték el: iskolát kell váltaniuk- írja a Múlt-Kor.

A valaha élt 9 legokosabb ember, akinek megmérték az IQ-ját – Köztük van egy magyar lány, aki megelőzi Stewen Hawkingot!

Ha csak és kizárólag a mért intelligenciahányados alapján határozzuk meg, kik a legokosabb emberek a világon, akkor egy nem túl árnyalt képet kapunk, ugyanis az IQ nem tudja mérni azt a rengeteg fajta intelligenciát, amivel mi emberek, rendelkezünk.

Kilencven éve kezdődött a hírhedt majomper – Mint utóbb kiderült, egy ügyesen megtervezett reklámfogás volt

Az Egyesült Államokban szinte állandó vita tárgya, hogy egyes iskolákban az evolúcióelméletet, vagy a kreacionista “értelmes tervezés” elvét tanítsák a gyerekeknek az ember fejlődéséről.