A spanyolok által Európába hozott krumpli nagy utat járt be. Eleinte senkinek sem tetszett, ezért a disznókkal etették meg, s csak az 1600-as évektől kezdték el a konyhákban értékelni, mint tápanyagdús zöldséget.

Miközben a spanyolok, angolok – de főleg az írek – és a németek is egyre többféle módon készítették el, a franciák továbbra is gyanakodva néztek a burgonyára, aminek ráadásul föld feletti része mérgező.

Annyira utálták, hogy 1748-ban termesztését és fogyasztását is betiltották, mondván a krumpli terjeszti a leprát.

Semmi kapcsolat nem volt a betegség és a zöldség között, de ez nem zavarta a francia törvénykezést, és 24 éven át tilos volt krumplival foglalkozni az országban.

1772-ben aztán egy francia hadseregben szolgáló orvos, Antoine-Augustin Parmentier porosz hadifogságba esett a hétéves háború során, ahol a foglyokat zömében krumplival etették. Érdekes módon a doki nem lett leprás tőle, egészségesen tért haza, majd a következő kilenc évét annak szentelte, hogy mindenki számára érthetően bebizonyítsa, hogy a krumpli veszélytelen.

Nem volt könnyű erről bárkit is meggyőznie, ezért Benjamin Franklin-nel etetett krumplit nyilvánosan, amivel elérte, hogy Marie Antoinette krumplivirágokkal a kalapján jelenjen meg, de a krumpliföldjét is fegyveres őrökkel védette, hogy megmutassa, igenis értékes növényről van szó.

Így lett Parmentier a krumpli atyja, még a sírja köré is egy mini krumpliföldet telepítettek a párizsi Père Lachaise temetőben.

Forrás: Index